2007. június. 22. 11:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 22. 11:10 Világ

Eredményesen tárgyalt az USA Észak-Koreával

Christopher Hill amerikai megbízott a saját szavai szerint "nagyon hasznos" tárgyalásokat folytatott Észak-Koreában, amely kész azonnal leállítani plutóniumtermelő atomreaktorát és teljesíteni az atomleszereléséről kötött megállapodást.

Hill ezt Szöulban mondta el pénteken, ahol tájékoztatást adott történelmi jelentőségűnek nevezett észak-koreai látogatásáról. "A megbeszélések nagyon részletesek, tartalmasak, s szerintem nagyon hasznosak és pozitívak voltak" - jelentette ki.
 
Az amerikai megbízott tájékoztatásának meghallgatása után kollégája, a dél-koreai tárgyalásvezető bejelentette, hogy Észak-Korea már július elején kész újra felvenni a tárgyalásokat atomleszereléséről.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.