2007. június. 15. 15:38 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 15. 15:38 Világ

London nem akar népszavazást az új EU-szerződésről

A brit kormány nem kívánja népszavazásra bocsátani a majdani új uniós alapszerződést, mert nézete szerint az nem fogja alkotmány formáját ölteni - mondta pénteken a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője.

Az illetékes szerint mindössze "módosító jellegű" szerződésről lesz szó, nem olyanról, amelynek "alkotmányos jellemzői lennének", és ilyen módosító egyezményekről eddig sem kellet népszavazást rendezni. Tony Blair kormányfő 2004-ben - amikor még teljes körű EU-alkotmány szerepelt a tervekben - megígérte a referendumot ebben az ügyben, az utóbbi hetekben azonban ő is rendre úgy nyilatkozott, hogy mivel most már nem alkotmányos szabályozás készül, népszavazásra sincs szükség. A konzervatív ellenzék ugyanakkor továbbra is követeli a referendumot, mert szerinte az új szerződés is szuverenitási jogköröket ad át Brüsszelnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.