2007. május. 06. 19:10 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 06. 20:28 Világ

Külföldi televíziók szerint Sarkozy az új elnök

Sarkozy a szavazatok 53-55 százalékát, míg Royal 45-47 százalékát kapta meg a vasárnapi második fordulóban - jelentette a svájci televízió franciaországi előrejelzésekre hivatkozva. Franciaországban az este nyolc órai urnazárásig tilos előrejelzések közzététele.

A svájci televízió előrejelzése szerint Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt nyerte meg a francia elnökválasztást, szocialista ellenfelével, Ségolene Royallal szemben.

A szavazatok több mint 53 százalékának megszerzésével Nicolas Sarkozy nyerte az elnökválasztást Franciaországban - állította vasárnap kora este, még jóval urnazárás előtt, exit-pollokra hivatkozva az RTBF belga állami televízió is. Hasonló prognózist adott ki a belga hírügynökség és több napilap is. Valamennyi azt állította, hogy a jobboldali jelölt kényelmes győzelmet aratott a szocialista Ségolene Royallal szemben.

Franciaországban törvény tiltja, hogy előrejelzések jelenjenek meg a sajtóban a választási eredményekről az utolsó urnák zárása előtt. A szomszédos országokban azonban - egyebek között francia belügyi szervekre, illetve az urnáknál végzett közvetlen felmérésekre hivatkozva - kiszivárogtattak néhány becslést.

A belga források megerősítették, hogy a részvételi arány (már délután 75 százaléknál magasabb) kimagasló, és 1965 óta a legmagasabbnak bizonyulhat.

A magyar származású Sarkozy a voksolás előtti hivatalos felmérések szerint is favoritnak számított szocialista ellenfelével szemben. A belga sajtóban megjelent elemzések és politikai nyilatkozatok nagyobb része szintén őt látta volna szívesebben az elnöki székben Royallal szemben.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.