2007. március. 30. 10:04
MTI
Utolsó frissítés: 2007. március. 30. 09:42
Világ
Izrael mindenkivel békét köthet öt év múlva
Izrael öt év múlva minden ellenségével átfogó békemegállapodást köthet - vélekedett Ehud Olmert izraeli kormányfő több nagy izraeli napilapban pénteken megjelent nyilatkozatában.
Olmert nem utasítja el a béke lehetőségét © AP |
Olmert az említett események közé sorolta a rijádi arab csúcstalálkozót, illetve a Mahmúd Abbász és közötte kialakuló párbeszédet.
Izrael csütörtökön elutasította, hogy ratifikálja a rijádi arab csúcsértekezlet által elfogadott békekezdeményezést, jóllehet Olmert közben arról beszél, hogy forradalmi változás megy végbe az arab országok felfogásában.
Az izraeli kormányfő most világossá tette, hogy az arab tervnek vannak problematikus vetületei, amelyeket Izrael nem tesz magáévá kitörő lelkesedéssel. Vannak azonban érdekes elgondolások a kezdeményezésben, amelyek megtárgyalására készen állnak - tette hozzá.
"Óvatosan és megfontoltan cselekszünk abból az elhatározásból, hogy olyan dinamizmust teremtsünk, amely javítja és erősíti a folyamatot" - tette hozzá a politikus.
Világ
MTI
2007. február. 14. 08:13
Olmert tárgyalna a palesztin egységkormánnyal
Világ
MTI
2007. február. 19. 12:36
Rice, Olmert és Abbász a kétállamos megoldás mellett van
Világ
MTI
2007. március. 01. 16:16
Újabb botrányba keveredett Olmert
Világ
MTI
2007. március. 08. 09:53
Olmert: hónapokkal a háború előtt döntöttek a támadásról
Világ
MTI
2006. augusztus. 25. 09:37