2007. március. 16. 10:22 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 16. 10:23 Világ

Izrael elutasítja az új palesztin egységkormányt

Izrael nem működik együtt az új palesztin egységkormánnyal, de folytatnia kell a párbeszédet Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, hogy elérje a Hamász mozgalom bukását - jelentette ki pénteken Efrájim Szneh izraeli védelmi miniszterhelyettes.

A politikus az izraeli állami rádióban hangoztatta, hogy Izrael bojkottálja a radikális Hamász és a mérsékelt Fatah mozgalom koalícióját. Hozzátette: meg kell kerülni az új kormányt és Mahmúd Abbász elnökkel kell békemegállapodást kötni. Ez az egyetlen módja annak, hogy a Hamászt kiszorítsák a hatalomból.

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő csütörtökön nyújtotta be a palesztin elnöknek az egységkormány névsorát, amely reménye szerint új fejezetet nyit a palesztinok történelmében. A 25 miniszterből álló kabinetben a radikális Hamásznak 12, a Fatahnak hat minisztere van, további hét tárca vezetője független. A Hamász és a Fatah reménykedik abban, hogy a közös kormány megalakulása után vége lesz a palesztinok belső harcának, amelynek több mint 140 halottja volt, és megszűnik a palesztinok nemzetközi elszigeteltsége.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.