2007. március. 16. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 16. 16:45 Világ

Irán a BT előtt akarja megvédeni atomprogramját

Irán nem enged a nukleáris programjának felfüggesztését követelő nemzetközi nyomásnak, és Mahmúd Ahmadinezsád elnök személyesen kívánja megvédeni országa jogait az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) előtt - közölte pénteken maga a perzsa államfő azt követően, hogy a nagyhatalmak elvi megállapodásra jutottak az újabb Teherán-ellenes szankciókról.

A BT öt állandó tagállama és Németország csütörtökön állapodott meg a büntetőintézkedésekről szóló határozattervezetről, amelyről várhatóan a jövő héten fognak szavazni. Irán levélben kérelmezte, hogy elnöke személyesen részt vehessen a BT azon ülésén, amelyen a testület tagjai a Teheránnal szemben tavaly decemberben bevezetett szankciók szigorításáról fognak határozni - közölte New Yorkban a testület soros, dél-afrikai elnöke. Az Egyesült Államok egyik ENSZ-diplomatája közölte, hogy Irán már benyújtotta a vízumkérelmet az államfő, Manusehr Mottaki külügyminiszter, Ali Laridzsáni nukleáris főtárgyaló, valamint további tíz iráni diplomata számára.

"Amennyiben az amerikai kormány megadja nekem a beutazási vízumot, részt fogok venni a Biztonsági Tanács ülésén, és személyesen fogom megvédeni Irán nukleáris programhoz való jogait" - idézte Ahmdinezsád nyilatkozatát a Fars iráni hírügynökség. Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő közölte, hogy az Egyesült Államok már korábban is adott ki vízumot Ahmadinezsád elnöknek, és most is így fog eljárni az ENSZ vendéglátó államának szerepéből fakadó kötelezettségei alapján.

Az ENSZ Alapokmánya szerint a BT tanácskozásain részt vehetnek olyan államok is, amelyek ugyan éppen nem tagjai a testületnek, de a napirenden lévő téma közvetlenül érinti őket. Ezek az országok szavazati joggal természetesen nem rendelkeznek.

Mahmúd Ahmadinezsád a közép-iráni Hatamban tartott nagygyűlésen kijelentette, hogy országa létrehozta a nukleáris fűtőanyag-termelő ciklust, amelyről a fenyegetések ellenére sem mond le. A nyugati hatalmak az ENSZ-ben tartott üléseikkel nem akadályozhatják meg, hogy az iráni nép kövesse a technikai fejlődés útját. Az ország a tudományos ismeretek csúcsához közeledik, és nem fog engedni a nemzetközi nyomásnak - hangoztatta.

Az újabb BT-határozat embargóval sújtaná az iráni fegyverexportot, bővítené azon magánszemélyek és cégek listáját, amelyek külföldi számláit befagyasztanák, s felhívná a világszervezet tagállamait és a különböző intézményeket, hogy ne nyújtsanak újabb hiteleket Iránnak.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.