2007. február. 05. 08:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 05. 08:33 Világ

Összefügg a magyarországi és az angliai madárinfluenza-fertőzés?

A brit kormány vasárnap este közölte, vizsgálják, hogy összefüggés van-e a kelet-angliai pulykafarmon fellelt madárinfluenza-vírus és a múlt havi magyarországi fertőzés között.

Mint azt korábban a nap folyamán a londoni környezetvédelmi, élelmezésügyi és vidékügyi minisztérium (Defra) közölte, a Suffolk grófságbeli pulykaelhullást okozó vírustörzs hasonlít ahhoz a kórokozóhoz, amely január végén ütötte fel a fejét Magyarországon, és amely miatt ludak ezreit kellett leölni Csongrád megyében.

A The Guardian című londoni lap hétfői számában a Defra szóvivőjére hivatkozva azt írta, a minisztérium visszamenőleg számba veszi, hogy emberek, illetve állatok mikor érkeztek és honnan a holtoni pulykafarmra, illetve onnan ki, mikor és hova távozott. Ennek keretében azt is vizsgálni fogják, volt-e a farmnak bármiféle kapcsolata Magyarországgal.

A gyanút mindenekelőtt az táplálja, hogy az érintett pulykafarm tulajdonosáé, Bernard Matthewsé a Magyarországon a The Times hétfői számában megjelent adat szerint évente ötmillió szárnyast tenyésztő SáGa Foods Rt., amely egyébként a The Guardian szerint a legnagyobb baromfifeldolgozó Magyarországon.

Matthews szóvivője tagadta a The Guardiannak adott nyilatkozatában, hogy a tulajdonos személyén kívül bármiféle kapocs létezne a magyarországi és a kelet-angliai baromfineveldék között. "Minden madarunk brit" - szögezte le. A Defra szóvivője közölte, tavaly nem szállítottak be Nagy-Britanniába élő szárnyast Magyarországról, de arról nem tudott nyilatkozni, hogy tojás érkezett-e onnan a szigetországba.

A 77 éves Bernard Matthews egyébként tavaly a The Sunday Times által készített lista szerint bő 300 millió angol fontra rúgó vagyonával Nagy-Britannia 191. leggazdagabb embere volt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.