2007. január. 31. 17:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 31. 18:48 Világ

Húzd ki a konnektort öt percre!

Február elsején, csütörtökön közép-európai idő szerint 19 óra 55 perctől öt percre kapcsoljuk ki elektromos készülékeinket és oltsuk el a villanyt! – szól a számos környezetvédő szervezetet tömörítő Alliance pour la Planète (Szövetség a Bolygóért) francia szervezet felhívása.

 

Az Alliance felhívása nem csak öt percnyi energia jelképes megspórolására buzdít, hanem arra is, hogy a résztvevők ily módon demonstrálják, törődnek a Földdel, amelynek energiaháztartása veszélybe került, s ezért a felelős politikusoknak, globálisan együttműködve sürgősen cselekedniük kell.

Az ötperces áramtalanítási akciót azért időzíteték február elsejére, mert másnap, február másodikán hozzák nyilvánosságra az ENSZ által megbízott, a klímaváltozással foglalkozó kormányközi testület minden eddiginél tartalmasabb jelentésének első részét, amely a klímaváltozás természettudományos alapjait tárgyalja. Ebben a jelentésben - értesülések szerint - megerősítést nyernek a riasztó prognózisok: a levegőszennyezés jelenlegi trendjének folytatódása esetén a folyamat 10 éven belül visszafordíthatatlanná válik.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.