2007. január. 29. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 29. 08:36 Világ

A Sinn Féin az északír rendőrséget támogatja

Az ír sziget több mint nyolc évtizeddel ezelőtti megosztása óta először fogadta el a protestáns többségű északír tartomány rendőrségét törvényes rendfenntartó erőnek a brit korona fennhatósága ellen küzdő legnagyobb katolikus csoport, a Sinn Féin, amelynek dublini kongresszusa az erről szóló vasárnap esti szavazással döntő lépést tett a felekezeti hatalommegosztáson alapuló ulsteri parlamenti önkormányzat felélesztése felé.

Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke a vasárnapi voksolás után azt mondta: "történelmi jelentőségű" döntés született, amely egyben "a republikanizmus és az unionizmus történelmi kompromisszuma". Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök - mindkét politikus komoly erőfeszítéseket tett a tartós észak-írországi rendezés elérése érdekében - jelentős előrelépésként méltatta a szavazás eredményét.

Az észak-írországi katolikus-protestáns megbékélésnek mindig is az egyik legfőbb akadálya volt a rendőrség státusa. A Sinn Féin - a katolikus közösség legnagyobb politikai ereje, amely a britpárti protestáns unionista oldal szerint az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű katolikus milícia politikai fedőszerve - folyamatosan hangoztatta azt az álláspontját, hogy a tartományi rendőrség elfogult a protestáns többségi lakosság javára a katolikusokkal szemben.

Az 1998-as nagypénteki békeegyezséggel ismét életre hívott, katolikus-protestáns hatalommegosztásra alapuló északír parlamenti önkormányzat évek óta működésképtelen a két felekezet közötti, egyelőre áthidalhatatlannak tűnő megosztottság és gyűlölködés miatt, jóllehet a brit és az ír kormány az elmúlt hónapokban több ultimátumban követelte a megegyezést.

A Sinn Féin vasárnapi döntése londoni és dublini elemzők első kommentárjai szerint döntő lendületet adhat a békefolyamat újraindításához. Az IRA már tavaly bejelentette, hogy teljesen felhagy a fegyveres tevékenységgel, és politikai eszközökkel küzd tovább az ír sziget egyesítéséért.

A korábbi északír rendőrséggel szembeni katolikus bizalmatlanság jogosságát látszik alátámasztani az északír rendőrségi ombudsman által éppen egy hete nyilvánosságra hozott, nagy port felverő jelentés, amely a tartományi rendőrség hírszerzéssel foglalkozó különleges ügyosztályának (Special Branch) és az egyik legszélsőségesebb britpárti protestáns félkatonai szervezet, a törvényen kívül helyezett Ulsteri Önkéntes Erő (UVF) tagjainak összejátszását tárta fel. A háromévi vizsgálatot lezáró, 162 oldalas jelentés szerint a rendőrök legalább húsz gyilkosság és gyilkossági kísérlet, illetve robbantásos merényletkísérlet ügyében biztosították a felelősök - zömmel fizetett rendőrségi informátorok - büntetlenségét a 90-es években.

Az északír rendőrséget 2003-ban teljesen teljesen átszervezték, nevét is megváltoztatták, és az EU-bővítés óta több száz katolikus lengyel rendőrrel töltötték fel sorait.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.