2006. november. 01. 10:22 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 01. 10:24 Világ

Rosszul lett Kacav izraeli elnök - nemi erőszakkal gyanúsítják

Rosszullét miatt kivizsgálásra kórházba szállították kedd este Móse Kacav izraeli elnököt, aki ellen rendőrségi nyomozás folyik nemi erőszak ügyében - jelentette az izraeli katonai rádió.

Az izraeli egészségügyi minisztérium tisztségviselőire hivatkozó jelentés szerint Kacavot a jeruzsálemi Hadassza kórházba szállították be, ahol kardiológiai vizsgálatokat végeztek rajta. A politikust mintegy két órával később hazaengedték, mert egészségi állapota nem indokolt kórházi kezelést.

Kacavot egy nappal azután szállították be kivizsgálásra, hogy az államfő visszautasította a lemondását célzó felhívásokat. Menáhem Mazuz izraeli főügyész múlt vasárnap javasolta az elnök hivatalából való önkéntes felfüggesztését a rendőrségi vizsgálat idejére, az izraeli kormány több minisztere pedig lemondásra szólította fel az államfőt.

Az izraeli rendőrség októberben közölte: bizonyítékai vannak arra, hogy a 60 éves Kacav megerőszakolta, illetve szexuálisan zaklatta több női alkalmazottját, továbbá törvénytelen telefonlehallgatásokat rendelt el. A köztársasági elnök tagadja a vádakat, amelyeket politikai ellenfelei összeesküvésének tekint. Kacav úgy véli, hogy az önkéntes visszalépését beismerésként értelmeznék.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.