2006. október. 29. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 29. 10:37 Világ

Elfogórakétákat Tokióba?

Az Egyesült Államok rakétaelfogó Patriot rakéták telepítését tervezi Tokióba, hogy megerősítse Japán védelmét az észak-koreai fenyegetéssel szemben - írja a Nihon Kezai Simbun című japán gazdasági napilap.

A japán védelmi minisztérium azt tervezte, hogy elfogó rakétaütegeket telepít négy katonai támaszpontra 2010-ig bezárólag. Ennek keretében jövő márciusig rendszerbe állítanának amerikai Patriot Advanced Capability 3 (PAC 3) típusú, föld-levegő rakétákat Tokiótól észak-nyugatra. Az Egyesült Államok azonban a lap szerint úgy véli, hogy egy külön PAC 3-üteg szükséges a főváros védelmére is. 
    
A Nihon Kezai Simbun, amely magukat megnevezni nem kívánó kormányforrásokra hivatkozott, úgy tudja, hogy Washington nemhivatalosan tájékoztatta szövetségesét, hogy PAC-3 rakétákat tervez felszerelni a Tokiótól nyugatra fekvő Jokota légi, és a déli Jokoszuka tengeri bázison. 
    
A távirányítású PAC-3 képes olyan rakéták elfogására, mint a mintegy 1300 kilométeres hatótávolsú Rodong észak-koreai rakéta.
    
Japán nem titkolja aggodalmát az észak-koreai fegyverkezéssel szemben, amelynek keretében előbb július 5-én Phenjan hét rakétakísérletet hajtott végre, köztük egyet a 6700 kilométeres hatótávolságú Taepodong-2-vel, majd pedig október 9-én atomkísérletet jelentett be.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.