2006. október. 17. 10:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. október. 17. 10:20 Világ

Ahmedinezsád: „Allah azt mondta nekem, mi nyerünk”

Az iráni elnök azt állítja: beszélgetett Allahhal, aki biztosította őt, hogy Nyugat-ellenes harcában Teherán győzedelmeskedik majd.

Ahmedinezsád
© AP
Miközben nyugati vezetők az Irán elleni szankciók bevezetésén gondolkodnak, amiért az ország folytatni kívánja nukleáris programját, Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök továbbra is optimista. „Nyerni fogunk” – idézte az elnök hétfői szavai az iráni média. „Egy nap majd megkérdezik tőlem, vajon kapcsolatba léptem-e valaha valakivel, aki azt mondta nekem, hogy győzni fogunk, s én azt válaszolom majd: Igen, kapcsolatba léptem Istennel”.

„Nem szabad félnünk tőlük” – jegyezte meg Ahmedinezsád a nyugati országokra utalva. Hozzátette: bár többször volt gúny tárgya, amiért misztikus dolgok érdeklik és „isteni” szavakat használ, biztos benne: miután országa megnyeri magának a nemzetközi közvélemény támogatását, Irán fog uralkodni.

Mindazonáltal iráni hírügynökségek arról számoltak be hétfőn, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda vezető tábornoka, Jahva Rahim Szafavi nem zárta ki, hogy Iránt esetleg megtámadják. „Ha az amerikaiak és a cionisták Iránt szerencsét akarnak próbálni Iránban, sokkal nagyobb kudarcot vallanak majd, mint Irakban” – jelentette ki.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.