2006. október. 14. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 14. 13:54 Világ

Bush szankciókkal sújtaná Észak-Koreát, Oroszország enyhítene

Sújtsák erélyes szankciókkal Észak-Koreát a nemrégiben végrehajtott nukleáris kísérlet miatt - szorgalmazta szokásos szombati rádióbeszédében George Bush amerikai elnök, akinek beszédét előre felvették, s még az ENSZ Biztonsági Tanácsának az esti órákra előirányzott, de az orosz és a kínai fenntartások miatt bizonytalanná vált ülése előtt sugározták.

George Bush amerikai elnök úgy ítélte meg, hogy egy erélyes (nem katonai jellegű szankciókat elrendelő) határozat elfogadásával világosan jeleznék az észak-koreai rendszernek, hogy nem tűrik el nukleáris tevékenységét.
 
Az egész világ, közte az Egyesült Államok szövetségesei, valamint a hatoldalú tárgyalásokon résztvevő államok egyetértenek abban, hogy a ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) hozzon keményhangú határozatot, amely követeli az észak-koreai nukleáris program felfüggesztését is - hangoztatta Bush. 

Az amerikai elnök hozzátette, Washington kész a hatoldalú tárgyalások többi résztvevő államával - Dél-Korea, Japán, Kína és Oroszország - olyan diplomáciai megoldást találni, amellyel meggyőznék Phenjant, hogy adja fel nukleáris tevékenységét.
 
A Biztonsági Tanácsban azonban Oroszország és Kína óvatos hozzáállása és fenntartásai miatt késik a szavazás a határozatról.
 
Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter szombaton Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy a készülő BT-határozatban semmiképpen sem szabad az erő alkalmazásával megfenyegetni Észak-Koreát. A politikus azt követően beszélt, hogy az orosz fővárosban tárgyalt Tang Csia-hszüan (Tang Jiaxuan) kínai elnöki különmegbízottal. Hangoztatta, hogy a határozattal újabb jelzést kell küldeni az észak-koreai vezetésnek. A Korea-félsziget nukleáris kérdését diplomáciai úton, békés eszközökkel kell megoldani és természetesen erőszak nélkül. A  BT-határozat hatálya korlátozott időre szólna  és a szankciók automatikusan megszűnnének, ha Phenjan visszatérne a tárgyalóasztalhoz - fejtette ki Szergej Ivanov.
 
Az orosz ENSZ-küldöttség előzőleg olyan újabb utasítást kapott Moszkvából, hogy a határozat ne tartalmazzon semmiféle utalást az ENSZ-alapokmány VII. fejezetére, ami elvben módot adna egy esetleges katonai fellépésre. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet meglepettségének adott hangot az orosz álláspont módosulása miatt. "Azt hittem, megállapodtunk arról, hogy szombat délelőtt szavazunk" - mondta.
 
Szergej Lavrov külügyminiszter Moszkvában Tang Csia-hszüan kínai küldöttel folytatott eszmecsere után úgy nyilatkozott, a határozati javaslat néhány eleme "megvitatásra és tisztázásra szorul", s ezeken még "tovább kell dolgozni".
 
A kínai ENSZ-nagykövet pénteken a neki szegezett kérdésre, hogy Peking vétót emel-e szombaton a BT-ben, azt mondta, "ez a végleges szövegtől függ, ilyen pedig egyelőre nincs".
 
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.