A két nyugati szövetségesre, amelyek sebezhetőek Irakban és csöppet sem népszerűek a térségben, az a veszély leselkedik, hogy még inkább elveszítik befolyásukat és barátaikat, miközben nem képesek sikert elkönyvelni a terveiket ellenző arab és muzulmán kormányokkal és szervezetekkel szemben.

© AP

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Libanonban tomboló harcokat "egy új Közel-Kelet születését kísérői fájásoknak" nevezte. A brit hírügynökség által idézett elemzők szerint a Bush-kormányzat úgy tekinti a Hezbollah milícia és Izrael közötti konfliktust, mint esélyt a Hezbollah lefegyverzésére és az őt támogató Szíria és Irán megbüntetésére. A harcokkal Izrael ráadásul megfélemlíthetné a Hamászt, amely nem hajlandó elismerni a zsidó államot, sem pedig lemondani a fegyveres harcról a megszállt területek visszaszerzéséért.

Csakhogy Izraelnek időközben módosítania kellett a stratégiáját, lehűtve az abba vetett reményeket, hogy a Hezbollah ellenszolgáltatás nélkül szabadon engedi a július közepén elhurcolt két izraeli katonát, illetve hogy a libanoni kormány kezdeményezést tesz a síita milícia lefegyverzésére. Izraeli illetékesek ma már azt vallják: az offenzíva közvetlen célja, hogy a majdani tűszünet előtt a lehető legsúlyosabb kárt okozzák a Hezbollahnak, mivel annak összes rakétáját képtelenség megsemmisíteni. Kétséges az is, hogy a támadók képesek-e olyan távolságra visszaszorítani a síita milíciát a libanoni határtól, hogy annak rakétái nem tudják többé elérni Izraelt.

Kudarcra ítélve?

Vezető amerikai és izraeli kommentátorok máris megkérdőjelezik a libanoni hadjárat sikerének valószínűségét. Neves lapokban párhuzamot vonnak az USA és Nagy-Britannia kudarcával, amelyeknek nem sikerült katonai erővel békés, demokratikus, Nyugat-barát országgá alakítaniuk Irakot.

Bret Stephens, a konzervatív The Wall Street Journal vezércikkírója szerint "ha a libanoni háború úgy folytatódik, ahogy eddig zajlott, akkor Izraelre történelmének legsúlyosabb katonai megaláztatása vár". Aluf Benn, a liberális izraeli Háárec elemzője úgy véli: Ehud Olmert miniszterelnök még egy utolsó erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy győzelemnek állítsa be a döntetlent; az aktuális célkitűzés pedig annak elérése, hogy európai haderők vonuljanak be a libanoni határtól északra kijelölendő ütközőzónába.

Csakhogy a Hezbollah számára a konfliktus bármilyen kimenetele, amelynek nyomán a szervezet fennmarad és megőrzi támogatóinak hatalmas táborát, győzelemmel ér fel. A Hezbollah nem csak milícia, de politikai és vallási mozgalom is egyben, amely mély gyökerekkel rendelkezik a libanoni síiták körében - márpedig ez utóbbi képezi a kis ország legnagyobb vallási közösségét. A milícia pedig - dacára az átfogó sikerekről beszámoló izraeli híreknek - tovább harcol, és könnyedén képes pótolni a veszteségeket.

Az Egyesült Államok, Izrael és Nagy-Britannia abban reménykedik, hogy nemzetközi haderő vonul majd fel a határ mentén, és segítséget nyújt a libanoni hadseregnek a gerillák lefegyverzésében. Csakhogy az efféle külföldi haderők története Libanonban nem bővelkedik sikerekben.

Washingtonra és Londonra ráadásul az a veszély is leselkedik, hogy egy majdani libanoni kompromisszumos megoldás - oly sok ember halála és mérhetetlen pusztítás után - aláássa hitelüket a Közel-Keleten, és még inkább megkérdőjelezi politikai vezetőik ítélőképességét. Az utóbbi napokban kényelmetlen helyzetbe hozták azt a kevés arab országot, amelyet még a barátjuknak nevezhetnek. Egyiptom, Szaúd-Arábia és Jordánia konzervatív vezetőire széles körű felháborodás zúdult annak nyomán, hogy a libanoni tűzszünetet sürgető felhívásaik süket fülekre találtak Londonban és Washingtonban.

Az Egyesült Államoknak, amely a korábbi konfliktusokban képes volt megőrizni közvetítő szerepét, miközben Izrael érdekeit szem előtt tartva cselekedett, egyáltalán nincsenek magas szintű kapcsolatai a jelenlegi háború főbb szereplőivel: Iránnal, Szíriával, a Hamásszal, a Hezbollahhal és az iraki felkelőkkel. "Ha azt mondjuk, nem vagyunk kíváncsiak a szíriaiak véleményére, akkor ezzel sehová sem fogunk eljutni" - mutatott rá Thomas Friedman, a The New York Times kommentátora.

Július végén még Fuad Szinjóra libanoni miniszterelnök, a térség egyik leginkább Amerika-barátnak mondható politikusa is kosarat adott Condoleezza Rice-nak. A külügyminiszternek üzenve értésére adta: ne is jöjjön Bejrútba, ha tárgyalási ajánlatában nem szerepel a tűszünet. Ha pedig bekövetkezik az elképzelhető legrosszabb eshetőség, akkor a Hezbollah szimpatizánsai az iraki síita közösségen belül fegyvereiket az amerikai és brit katonák ellen fordíthatják, katasztrófává változtatva a nyugatiak iraki kudarcát.