2006. július. 13. 20:21 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 13. 20:09 Világ

Öt és félre ítélték Lukasenko választási ellenfelét

Öt és fél évi börtönbüntetésre ítélte egy minszki bíróság "garázdaság" címén csütörtökön Alekszandr Kozulin fehérorosz ellenzéki vezetőt, aki idén márciusban Alekszandr Lukasenko elnök egyik ellenfele volt az elnökválasztáson.

Kozulin volt az egyik ellenzéki jelölt az elnökválasztáson Alekszandr Milinkevics mellett. A hivatalos végeredmény szerint Lukasenko a szavazatok 83 százalékával győzött, Milinkevics 6,1, míg Kozulin 2,2 százalékot szerzett.

Az eredmények kihirdetése példátlan tiltakozásokat váltott ki Minszkben. Kozulin a választási csalások ellen tiltakozó megmozdulások élére állt. Egy, a rendfenntartó erők által szétvert tömegtüntetésen tartóztatták le, s garázdasággal és tömeges rendbontásra való uszítással vádolták. Pere egy héttel ezelőtt kezdődött Minszkben.

Kozulint és a sajtó képviselőit eltávolították a teremből, ahol a bíró felolvasta az ítéletet. Az újságírók egy félig nyitott ablakon át kívülről hallgathatták meg a verdiktet. Kozulin felesége közölte, hogy fellebbezést fognak benyújtani az ítélet ellen, bár kevés reményük van annak megváltoztatására "ebben az országban". De azért végig akarják vinni a megfelelő eljárásokat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.