Irak: merénylet iráni zarándokok ellen
Az iraki rendőrség közlése szerint 13-an meghaltak és 41-en megsebesültek a síiták szent városának számító Kúfa egyik szentélye mellett, amikor egy gépkocsiba rejtett robbanó szerkezet lépett működésbe.
A teheráni állami televízió szerint iráni zarándokok is áldozatul estek a terrorakciónak, közülük öten haltak meg, és 22 volt a sebesültjeik száma. Egyes feltételezések szerint ők voltak a merénylet fő célpontjai.
Kúfa és ikervárosa, Nedzsef iraki viszonylatban nyugodt körzetnek számít, de a szent helyeket látogató zarándokok ellen már korábban is követtek el terrorcselekményeket. A legsúlyosabb merénylet 2004 augusztusában történt, amikor egy kúfai mecsetet eltaláló aknalövedék 27 embert ölt meg, 66-ot pedig megsebesített.
Az amerikai katonai hatóságok már szerdán figyelmeztettek, hogy az al-Kaida iraki szárnyának új vezetője - a múlt hónapban megölt Abu Muszab az-Zarkávi utóda - újabb merénylethullámot indíthat el.
Az iráni kormány a síita zarándokok jobb védelmét követelte Bagdadtól, és az Egyesült Államokat hibáztatta a terrorcselekményekért. Irak amerikai megszállóinak helytelen hozzáállása és a felelőtlenségük vezetett az erőszak és a terror megnövekedéséhez Irakban, s a terroristák folytatni fogják tevékenységüket, kihasználva az amerikaiak rossz magatartását - mondta a teheráni külügyminisztérium szóvivője.
A túlnyomórészt az iszlám szunnita ágát követő arab világban egyes szunniták úgy vélik, hogy az Irakban amerikai támogatással hatalomra jutott síiták - akik egyébként többségben vannak - a nem arab Irán szövetségesei. Az al-Kaida a szunna ama szélsőséges változatát követi, amely szerint a síiták hitehagyók, és Zarkávi, amíg élt, általános háborút hirdetett ellenük.