Henin-Hardenne nyerte a Roland Garrost
A címvédő belga Justine Henin-Hardenne kétjátszmás, 1 óra 36 perces mérkőzésen nyert az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így pályafutása ötödik Grand Slam-diadalát ünnepelhette.
Justine Henin-Hardenne - Szvetlana Kuznyecova 6:4, 6:4
Az első játszmában a Roland Garroson tavaly és 2003-ban is diadalmaskodó belga klasszis kezdett jobban, azonnal elvette ellenfele adogatójátékát, majd 4:1-es vezetéshez jutott a kissé megszeppent Kuznyecova ellen. A közismerten nagy küzdő orosz teniszező azonban nem adta fel, a legkeményebb ütéseket is "visszakanalazta", megzavarta a belgát, aki ebben a szakaszban - tőle szokatlanul - sokat hibázott (4:3).
Ezt követően a címvédő nagyon összeszedte magát, keményen adogatott, jól mozgatta az alapvonalon ellenfelét, és 50 perc alatt megnyerte az első szettet.
A második játszmát Kuznyecova kezdte jobban, a második gémben elnyerte Henin-Hardenne adogatójátékát (2:0). A belga azonban azonnal visszavette, amit elveszített, majd kiegyenlített (2:2), sőt 3:3 után újra brékelt, s ezzel megpecsételődött az orosz játékos sorsa.
Henin-Hardenne, aki a torna során még szettet sem vesztett, 940 000 eurót kapott sikeréért, míg a vesztes 463 500-zal vigasztalódott.
A serlegeket Martina Navratilova adta át a két csillagnak. A 49 esztendős, 58-szoros Grand Slam-győztes, csehszlovákból amerikaivá lett legenda, az idén párosban és vegyespárosban is indult a Roland Garroson.