2006. június. 01. 08:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. június. 01. 09:00 Világ

Románia nem adja ki a háborús bűnösöket

Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ elnöke kemény hangú levelet intézett Románia főügyészéhez, Ilie Botoshoz, amiért az ország egyetlen háborús bűnökkel gyanúsított személyt sem adott ki vagy kezdte meg ellenük a vizsgálatot.

A 2003-ban a központ által elindított Utolsó esély elnevezésű akció során Romániából 18, a holokausztban való részvétellel gyanúsított személy neve került hozzájuk, ám Bukarest – habár a névsort már tavaly elküldték a főügyészségre, sőt, Zuroff elnök találkozott is Botos-sal, aki teljes támogatottságot ígért – a füle botját sem mozgatta. Zuroff szerint „minden eltelt nap segíti a gyilkosokat, hogy megússzák a felelősségre vonást”.

A Wiesenthal Központ úgy véli, Románia – akárcsak Ukrajna, Észtország, Lettország és Szíria – teljes csődöt mondott a háborús bűnösök felkutatásában.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.