2006. március. 24. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 24. 14:02 Világ

Európai ügyvédet fogadnak a kínai gyártók

A kínai cipő gyártók jogi lépéseket terveznek, egy 300 ezer eurós alapot terveznek "összedobni", hogy ebből fizessék az európai ügyvédeket. Az Európai Unió április 7-től dömpingvámot tervez a kínai és vietnami bőrcipőkre, a következő öt hónapban fokozatosan emelik a vámételt, 4 százalékról 19,4 százalékra a kínai, és 16,8 százalékra a vietnami cipők esetében.

 
Kínai és vietnami illetékesek egyaránt visszautasították az Európai Unió által a bőrcipők bevitelére tervezett dömpingvám kivetését, mondván: az ellentétben áll a szabad kereskedelem alapelveivel, és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásaiba ütközik. 
 
A fokozatosságot az indokolja, hogy a  kiskereskedők is fel tudjanak készülni az árak változására. Mennyiségi korlátozást ezentúl sem alkalmaznak. Az öt hónap alatt az EU szakértői folyamatosan figyelik a bevitel alakulását, majd fél év elteltével eldöntik, hogy továbbra, akár öt évig is érvényben maradjanak-e a vámok. 

A tavalyi textilháború óta az Európai Bizottság nagyobb figyelemmel kísérte a Kínából és Vietnamból érkező cipők mennyiségének és árának alakulását, mert brüsszeli megítélés szerint az európai cipőipart, az ottani munkahelyeket veszélyezteti az  ázsiai cipők rendkívül alacsony ára, ami a hagyományosan alacsony béreken, tovább az európaihoz képest elenyésző munkavédelmi,
környezetvédelmi és szociális kiadásokon kívül a jelentős állami támogatásnak is köszönhető. 

A bizottság vizsgálata szerint az Európai Unióban tavaly eladott 2,5 milliárd pár cipő fele Kínából érkezett: a bőrcipők bevitele 450 százalékkal 1,25 milliárdra emelkedett 2004-2005 között, és 1000 százalékkal 2001 óta. A vietnami bevitel csökkent ugyan 1 százalékkal tavaly 2004-hez képest, 265 millió párra, elsősorban a Kína támasztotta, nagyobb verseny miatt, 2001-2005 között azonban 95 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a cipők ára átlagosan 28
százalékkal csökkent az elmúlt négy évben.
 
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.