2006. március. 15. 14:18 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 15. 14:19 Világ

Botrány: nem sikerült a kísérlet, hatan az intenzíven

Katasztrofális véget ért egy nagy-britanniai gyógyszerkísérlet, amelynek valamennyi részvevője az intenzív osztályon kötött ki súlyos, életveszélyes állapotban.

A kísérlet során a TGN 1412 munkanevű, fejlesztés alatt álló készítmény hatását akarta kipróbálni önkénteseken egy gyógyszerkutató magáncég; a szert reumatikus gyulladások, illetve a leukémia mellékhatásai ellen szánták.

A jelentkezők közül hatan valódi gyógyszert kaptak, ketten hatás nélküli placebót, és nagyon hamar kiderült, hogy ez utóbbiak jártak sokkal jobban: az éles próbának alávetettek mindegyike az első tabletta beszedése után három órával a nyugat-londoni Northwick Park kórház intenzív osztályán feküdt, rettenetes mellékhatásokkal, többszörös szervleállással.

A szerdai The Sun szerint az egyik 21 éves önkéntes családjának az orvosok azt mondták: a kísérleti alany nem tud önállóan lélegezni, feje és nyaka a normális méret háromszorosára dagadt, lábai pedig mélylila színűek lettek.

A gyógyszerkísérletet végző cég az interneten toborzott önkénteseket - egészséges, 18-40 év és 60-100 kilogramm közötti férfiakat -, akiknek kétezer font (750 ezer forint) részvételi díjat ajánlott fel. Ez szokatlanul magas összeg; a hasonló kísérletek alanyai Nagy-Britanniában átlagosan 500 fontot kapnak.

A brit gyógyszerfelügyelet azonnal leállíttatott minden próbát a szóban forgó szerrel, és vizsgálatot indított.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.