2006. március. 06. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 06. 18:37 Világ

Az iraki parlament március 12-én ülhet össze először

Március 12-re fogja összehívni az új iraki parlament alakuló ülését Dzsalal Talabani iraki elnök.

"Ma felhívást intézek a parlamenthez, hogy március 12-én tartsa meg első ülését, minthogy ez az alkotmány által engedélyezett utolsó határidő" - közölte hétfőn újságírókkal az államfő.
   
Csaknem három hónappal az Egyesült Államok által az iraki demokratizálás folyamatában mérföldkőnek nevezett decemberi parlamenti választások után az ország megosztott politikai vezetői továbbra sem képesek megállapodni a miniszterelnök személyében. A három fő iraki népcsoportot, a síitákat, szunnitákat és kurdokat magában foglaló új kormány megalakítását tovább bonyolította az utóbbi időben a síiták és szunniták között kirobbant ellenségeskedés, amely a polgárháború rémképét idézte fel az országban.
   
Februárban a síita Egységes Iraki Szövetség, amely a 275 parlamenti helyből 128-at birtokol, Ibráhim al-Dzsaafari jelenlegi miniszterelnököt jelölte az új kormány élére. Dzsaafari a szövetség belső szavazásán mindössze egyetlen szavazattal nyert Ádel Abdel-Mahdi iraki alelnökkel szemben. Ám a többi párt elégedetlen a jelölt személyével, mert csalódott abban, ahogyan Dzsaafari átmeneti kormányfőként a biztonsági és gazdasági kérdéseket kezelte.

Kormányilletékesek és politikai források szerint a parlament első ülésén valószínűleg csak a házelnök személyében sikerül megegyezniük a képviselőknek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.