2005. december. 23. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 23. 17:15 Világ

Egészségügyi zárlatot rendeltek el két román faluban

Egészségügyi zárlat alá helyeztek két falut pénteken Románia délkeleti részén, miután mindkét településen madárinfluenzával fertőzött háziszárnyasokat találtak.

A két érintett település a fővárostól, Bukaresttől 140 kilométernyire keletre fekvő Stelnica, ahol kedd este fedezték föl, hogy néhány csirke vírushordozó, valamint a közeli Stefan Voda, ahol pénteken mutatták ki a gyorstesztek a madárinfluenza H5 típusú válfaját a baromfiállományban.

A fölvett mintákat Nagy-Britanniába küldik, ahol további vizsgálatokat végeznek, hogy megállapítsák: a vírusnak a betegség emberre is veszélyes - Ázsiában eddig 71 halálos áldozatot követelő - H5N1 jelzésű változatára bukkantak-e.

A román hatóságok a betegség október eleji romániai felbukkanása után országszerte kötelezővé tették a baromfi ólakban tartását, s szigorú pénzbüntetést helyeztek kilátásba a rendelet megszegői számára. Romániában eddig 55 ezer háziszárnyast öltek le, ez és a betegséggel szembeni védekezést célzó egyéb intézkedések eddig több mint négymillió dollárt emésztettek föl.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.