2005. december. 18. 12:14 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 18. 12:15 Világ

Már tizennyolc román településen jelent meg a madárinfluenza

A hét végén az egészségügyi hatóságok Bukarestet is riadókészültségbe helyezték.

A fertőzött települések az ország öt délkeleti megyéjében helyezkednek el: Tulceában, Brailában, Ialomitában, Galatiban és Calarasiban; ez utóbbi a fővárostól, Bukaresttől alig néhány tucat kilométerre fekszik. Október 7. óta, amikor a Duna-deltában felfedezték az első madárinfluenzás eseteket, a betegség egyre inkább dél és nyugat felé terjed, olyan területekre, amelyek már nem esnek a költöző madarak vándorlásának útjába.

A Romániából érkező mintákat vizsgáló és a veszélyes vírus jelenlétét kimutató nagy-britanniai laboratóriumok szerint magát Bukarestet egyelőre nem fenyegeti a járvány. Ugyanakkor számítani lehet a vírus megjelenésére a főváros agglomerációjához tartozó, sok esetben tóparton fekvő településeken, ahol a lakosok sok baromfit tartanak.

A hét végén az egészségügyi hatóságok Bukarestet is riadókészültségbe helyezték. A szakemberek rendőrök segítségével próbálnak mindent megtenni, hogy a vírus ne jusson el a városba, és ennek érdekében közúti fertőtlenítő szűrőpontokat létesítettek a bevezető útvonalakon, valamint állatorvosokat rendeltek a Calarasi megyével határos településekre.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.