2005. december. 19. 17:34 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 19. 17:38 Világ

Bush védelmezi a lehallgatást lehetővé tevő törvényt

Az amerikai állampolgárok nemzetközi hívásainak bírósági végzés nélküli lehallgatását védve George Bush amerikai elnök kijelentette, a felhatalmazást mindaddig meghosszabbítja, amíg a terrorszervezetek veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra.

Az elnök az időtényezővel indokolta a bíróságok megkerülését, mivel - mint mondta - ez a háború más, mint a többi, és a gyorsaság rendkívül fontos az esetleges terrortámadások megakadályozása érdekében. Hangsúlyozta azonban, hogy a lehallgatási program csak az al-Kaidával és hasonszőrű terrorszervezetekkel kapcsolatban álló személyek üzenetváltásaira korlátozódik. 
   
Az év végén lejáró Patriot-törvény (Patriot act) meghosszabbítását a képviselőház már megszavazta, a szenátusban azonban demokrata párti törvényhozók aggályosnak tartják, hogy a jogszabály nem tartalmaz kellő biztosítékot az esetleges visszaélések megakadályozására.

Az elnök azzal vádolta a szavazást obstrukcióval akadályozó szenátorokat, hogy a halogató taktika valójában az ellenséget segíti. Kijelentette, hogy ő is osztja a polgári szabadságjogokat biztosító aggodalmakat. Úgy vélte, a jogszabály kellőképpen kiegyensúlyozott, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok egy percig sem tud meglenni a Patriot törvény nélkül.
   
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.