Dél-koreai tüntetők összecsaptak Hongkongban a rendőrséggel
Ismét összecsapott több tucat dél-koreai tüntető a rohamrendőrökkel szerdán Hongkongban, ahol a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezlete folyik.
A rendőrség gázsprayval, bottal és pajzzsal védekezett, amikor a tüntetők ököllel rájuk támadtak és megpróbáltak áttörni a rendőrkordonon a WTO-értekezlet második napján.
Az összecsapás körülbelül egy percig tartott, majd rövid szünet után a szemüket a gázspraytól műanyag takaróval védő, a szájukon vörös kendőt viselő tüntetők ismét rátámadtak a rendőrökre. Súlyos sérülésekről nem érkeztek jelentések.
Előző nap több ezer globalizációellenes tüntető vonult fel Hongkong utcáin a WTO miniszteri értekezletének megnyitójával egy időben. Tüntetők egy csoportja az értekezlet színhelye közelében rendőrökkel csapott össze, mások tiltakozásképpen a kikötő vízébe vetették magukat.
A dél-koreaiak amiatt tiltakoznak, mert szerintük a WTO-nak a kereskedelmi korlátok csökkentésére irányuló erőfeszítései veszélyeztetik a háztáji gazdálkodást és a szolgáltatóipart. Attól tartanak, hogy a kis országok nem lesznek versenyképesek a nagyobb nemzetekkel szemben.