2005. november. 22. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 22. 12:10 Világ

Netanjahu diktátornak nevezte Saront

A Saron helyére pályázó Netanjahu az izraeli katonai rádiónak kedden nyilatkozva úgy vélekedett, hogy "a diktatúra felé vezet bennünket, veszélybe sodorja a nemzetbiztonságot".

"Saron családja viseli a felelősséget azért, hogy a pártban az elmúlt években elburjánzott a korrupció. Ezért most tisztogatást kell végeznünk" - fűzte hozzá. Netanjahu szerint a Likud széthasítására vonatkozó döntés nem most vasárnap este született meg, mint azt Saron állítja, hanem erre hónapok óta készült a veterán politikus.

A volt kormányfő az interjúban úgy fogalmazott, hogy Saron már két évvel ezelőtt megfosztotta a Likudot eredeti énjétől, és egyfajta munkapárttá alakította át. "Most pedig otthagyta a Likudot, hogy csatlakozzék az igazi munkapárthoz" - összegezte véleményét a nyilatkozó, aki szerint a Likud új vezetőségének az lesz a feladata, hogy visszaszerezze a párt "eredeti identitását".

Ariel Saron hétfő este jelentette be hivatalosan kiválását a Likud pártból, és közölte, hogy egy új nemzeti liberális mozgalmat hoz létre, amely szavai szerint Izraelnek "valódi reményt, biztonságot és stabil kormányzást" fog biztosítani.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.