2005. november. 16. 16:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 16. 16:52 Világ

Ötvenezer önkéntes fiatalt kíván foglalkoztatni Chirac

A francia elnök hétfő esti tévébeszédében bejelentett, 2007-re felálló polgári szolgálat ötvenezer önkéntes fiatalt kíván a környezetvédelemtől a kultúrán át a személyi szolgáltatásokig egyesületi szerveződés formájában foglalkoztatni.

A Le Figaro című francia napilap szerdai beszámolója szerint Jean-Francois Lamour ifjúsági miniszter tárcája a 2006-os költségvetésből egymillió eurót kap az önkéntes szerveződés megerősítésére. Az ifjúsági minisztérium már egy éve dolgozik az elképzelésen, s a kérdést érintő törvényjavaslatot a szenátus az év elején elfogadta.

A fizetett és az ingyenes munkától szigorúan megkülönböztetve az önkéntes egyesületi munka kizárólag fiatalokat érint: két év szolgálatért havi 500 eurós fizetést és társadalombiztosítási ellátást kapnak a környezetvédelemben, a kultúra és a személyi szolgáltatások szektorában dolgozó önkéntesek. A kormány célja, hogy a jelenlegi ezer helyett 2006 végéig tízezer fiatalt vonjon be az egyesületi életbe, amely a tervek szerint évek múlva ötvenezer fiatalt tudna foglalkoztatni.

A "Honvédelmi terv, második esély" nevű program húszezer, 18 és 21 év közötti, iskolai kudarcokat elszenvedett fiatalokat vezetne be a szociális és a termelő tevékenységbe. A hat hónaptól két évig terjedő képzés 300 eurós ösztöndíjat biztosít a résztvevőknek. A kormány a jövő hónapban két befogadó központot, amelyet további negyven fog követni. A belügyminisztérium "A köztársaság kadétjai" címmel hasonló programot indított.

Az ötletet először Francois Bayrou, a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) elnöke vetette föl a 2002-es elnökválasztási kampányban. A jobboldali pártvezető olyan kötelező "polgári és humanitárius" szolgálatot képzelt el, amely a társadalmi keveredést segítette volna. Hasonló törvényjavaslatot terjesztett be 2003-ban Daniel Vaillant szocialista belügyminiszter, amelyre most az ellenzék a nemzetgyűlésben hivatkozott is. Kiemelték: a Szocialista Párt (PS) szerette volna kötelezővé tenni a polgári szolgálatot, ezt azonban a Lionel Jospin vezette kormány "lesöpörte az asztalról". Véleményük szerint Jacques Chirac most "elrontott egy jó ötletet" az önkéntes alapon való szerveződés elfogadásával.

A Franciaországban jelenleg működő két jelentős, úttörőnek számító egyesület, a Diákok Általános Egyesületeinek Szövetsége (La Fage) és az Unis-Cité üdvözölte a "szociális és kulturális keveredés sürgős támogatásának elismerését", és készségüket nyilvánították ki az "önkéntes elkötelezettségből az állampolgári tudat építésére szolgáló valódi politika megteremtésére".

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.