2005. szeptember. 29. 14:51 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 29. 15:01 Világ

Párizs: a metró ellen tervezték a merényletet

A Franciaországban hétfőn őrizetbe vett terroristák egyike bevallotta, hogy merényletet terveztek Párizsban a metró, a kémelhárítás központja és a főváros egyik repülőtere ellen.

A gyanúsítottak az Algériában tevékenykedő terrorszervezet, az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) tagjai. A GSPC korábban az észak-afrikai országban a legnagyobb iszlámista terrorcsoportnak számított, később azonban meggyengült, és ekkor - titkosszolgálati közlés szerint - szolgálatait felajánlotta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak, és külföldön is merényleteket tervez. 

A francia titkosszolgálat már 2003 februárja óta figyelte a feltételezett terrorista sejtet, miután egy elítélt terroristát büntetésének letöltése után kiengedtek a börtönből. A megfigyelés eredményeképpen 2005 júniusában egy gyanúsítottat letartóztattak, s ekkor már egyértelműen a csoport nyomára bukkantak.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.