2005. szeptember. 16. 16:22 Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 16. 16:24 Világ

A hurrikán elől elmenekültek alig fele tér csak vissza

Az Egyesült Államok déli partvidékén végigsöprő Katrina hurrikán elől elmenekültek kevesebb mint fele tervezi, hogy hazatér - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra.

A The Washington Post című tekintélyes amerikai lap és a Henry J. Kaiser család alapítványa által közösen elvégzett közvélemény-kutatás szerint a Houston környékén letelepedett menekülteknek 43 százaléka szándékozik visszatérni Louisiana állambeli otthonába. A károsultak megközelítőleg ugyanekkora hányada - negyvennégy százalék - úgy nyilatkozott, Louisianán kívül szeretne új otthont teremteni magának. Zömük Houstonban maradna.

Minden tíz megkérdezettből hatan azt mondták, a hurrikán pusztítására való lassú hatósági reagálás miatt megrendült a hitük a kormányzatban, s úgy érzik, az állam nem törődik velük. Vallásos hitük azonban csak erősödött a katasztrófa nyomán, nyolcvan százalékuk legalábbis így nyilatkozott. Kilencven százalékuk saját bevallása szerint bizakodva tekint a jövőbe.

A felmérésből a menekültekre vonatkozó egyéb adatokra is fény derült. Így például arra, hogy a katasztrófa sújtotta területről elmenekültek majdnem háromnegyedének nincs balesetbiztosítása, több mint felük pedig nem rendelkezik egészségbiztosítással.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.