2005. augusztus. 29. 08:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 29. 10:27 Világ

New Orleans rettegve várja a Katrina hurrikánt

A városban szükségállapotot rendeltek el, a környékről több mint egymillióan menekültek el. A polgármester szerint soha nem látott pusztításra kell számítani.

Katrina szeme - közeledik New Orleans felé
© AP
Ray Nagin polgármester kötelező evakuálást rendelt el a város 485 000 lakója számára, s végső menedékhelyként megnyitották a Superdome nevet viselő sportcsarnokot, ahogyan a Katrina hurrikán egyre jobban megközelíti a tengerszint alatt fekvő települést. A város első embere figyelmeztette a városban maradókat, hogy ki lesznek téve a több mint 200 km/óra sebességű szélnek, a várhatóan több mint 10 méter magas hullámoknak és a néhány óra latt lezúduló több mint 300 milliméteres eső viszontagságainak. A szakértők attól tartanak, hogy a természet erőit nem hátráltatják majd a város köré felhúzott védővonalak.

„Egy olyan viharral állunk szemben, amelyet már sokan előre megjósoltak” – nyilatkozta Nagin az NBC-nek. „Ilyen természeti csapás egyszer fordul elő egy életben.”

A város térségében élő 1,3 millió ember közül eddig köze egymillióan hagyták el lakóhelyeiket. A kiürítés során három idősebb ember vesztette életét. Azok akik nem tudtak, vagy nem akartak elmenekülni New Orleansból, a Superdome-nál gyülekeztek. Nagin a Larry King Live adásában azt mondta vasárnap este, hogy közel 25 ezren vannak a 72 ezer főt befogadni képes sportlétesítményben, amelyet az „utolsó védelmi vonalnak” nevezett.

A 280 kilométeres óránkénti sebességű széllel járó vihar ereje valamelyest enyhült a Mexikói-öbölben, ahol korábban felerősödve az 5-ös kategóriába sorolták a meteorológusok. A Katrina helyi idő szerint hétfőn napkelte környékén éri el a várost. A szakértők szerint a hurrikán veszélyeztetheti Mississippit és Alabamát is.

A kihalt város
© AP
„Ideális feltételek kellenek ahhoz, hogy egy hurrikán ilyen erőre tehessen szert” – mondta az NBC-nek adott nyilatkozatában Max Mayfield, a National Hurricane Center igazgatója. Mayfield szerint a Katrina erősebb lehet, mint az 1992-es Andrew, amelynek több mint 260 km/h-s széllökései a földdel tette egyenlővé Florida déli részének egyes területeit, 43 ember halálát és 31 milliárdos anyagi kárt okozva.

„Katasztrofális pusztításra kell számítani” – nyilatkozta Mayfield. "Még a jól megépített, erős szerkezetekben is óriási kár eshet. Természetesen azonban a legjobban az emberi életek miatt aggódunk, de hozzá kell tenni, New Orleans valószínűleg soha többé nem lesz az, ami eddig volt.”

A szakértők évek óta riogatnak egy olyan áradással, amely elárazthatja akár egész New Orleanst, amelynek alacsonyan fekvő területeit elöntheti az óceán, illetve a szennyvíz.

„Az előrejelzések alapján a lehető legrosszabbra kell felkészülnünk” – nyilatkozta Ivor van Heerden, a Louisiana State University Hurricane Center munkatársa.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.