Kikaptunk és döntőt játszunk
Kikapott, de döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világligában. A sorozat szabályai nehezen értelmezhetőek és rosszak, ráadásul naponta változnak, ami lassan nevetségessé teszi a sorozatot.
Mindennek azonban most mi örülhettünk, mert a horvátok egyetlen góllal lemaradtak a fináléról. A Szerbia elleni találkozó a Világliga harmadik napján a már-már szokásos 8-7-es eredménnyel végződött.
A magyar csapat kezdett jobban, két perc alatt 2-0-ra elhúzott, ám a szerbek villámgyorsan fordítottak, s a negyedet végül Madaras remek átlövésével hozta döntetlenre a Kemény-gárda.
A második szakaszban a hazai pálya összes előnyét élvező világbajnok két góllal megugrott, a harmadik játékrészben azonban a hatalmas szívvel küzdő magyar válogatott ismét döntetlen közeli állapotba "lopta magát". Az utolsó negyedben 8-7 után még volt egy esély az egyenlítésre, de egy emberelőny kimaradt, aztán a másik oldalon hasonlóképpen kihagytak a szerbek két fórt.
Ezzel együtt egyik csapat sem lehetett elégedetlen, hiszen a mérkőzés előtt (!)kihirdetett új kritériumok szerint azonos pontszám esetén az első helyezettel szembeni eredmény rangsorolt, s minthogy a magyarokéval azonos pontszámmal végzett horvát gárda két góllal kapott ki a szerbektől, így vasárnap 21 órától Szerbia-Montenegró - Magyarország mérkőzést játszanak a Világliga döntőjében.
A szombati első mérkőzés eredménye: Horvátország - Görögország 8-4