A BBC-jelentés szerint - a Nemzeti Levéltárból előkeresett korabeli kormánydokumentumokra hivatkozva - az akkori brit kormány nem is szabott feltételeket a nehézvíz 1959-es eladásához, még azt sem, hogy csak békés célokra alkalmazható. Nem is biztos, hogy Harold Macmillan akkori brit miniszterelnök egész kormánya tudott a dologról, erre nézve a BBC nem talált bizonyítékot az általa előásott dokumentumokban.

A jelentés szerint az is elképzelhető, hogy csak a külügyminisztérium és a brit atomenergia-felügyelet egyes tisztségviselői tudtak az ügyletről. A Foreign Office egyik tisztségviselője, Donald Cape mindenesetre azt javasolta akkor feletteseinek egy titkos hivatalos feljegyzésben, hogy az Egyesült Államokat ne tájékoztassák az ügyletről.

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, aki 1953 és 1958 között a védelmi minisztérium főigazgatója volt, és szerepet játszott a dimónai atomreaktor létrehozásának előkészítésében, nem volt hajlandó kommentálni a BBC jelentését. A brit külügyminisztérium sem reagált rá.

Izrael nem állítja, de nem is tagadja, hogy lenne atomfegyvere, szándékosan bizonytalanságban hagyja efelől a külvilágot. Nem csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez, ezért nem is köteles nyilatkozni a kérdésről, s nem is vonatkoznak atomprogramjára a szerződésben foglalt korlátozások.

A dimónai atomlétesítmény egy volt technikusa, Mordeháj Vanunu fontos információkat közölt 1986-ban az erőműről a Sunday Times című londoni lapnak, és fényképeket is mellékelt a szóbeli tájékoztatáshoz. Szakértők arra következtettek az általa átadott információkból, hogy Izrael birtokolja a világ hatodik legnagyobb atomfegyver-készletét, több száz nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Vanunut 18 év börtönbüntetésre ítélték Izraelben az atomtitkok elárulásáért. Áprilisban szabadult.