2005. július. 16. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 16. 18:20 Világ

Turistákat robbantottak fel a török tengerparton

Négy vagy öt halálos áldozatot követelt Törökország Égei-tengeri partjainál egy minibusz elleni robbantásos merénylet. A török állami televízió és a CNN Türk egybehangzó jelentése szerint a terrorakciót Kusadasi tengerparti fürdőhelyen hajtották végre. A minibusz turistákat szállított a város és a külföldiek által nagyon kedvelt tengeri strand között.

Az újabb törökországi merényletre egy héttel azután került sor, hogy Cesme idegenforgalmi központ közelében öten sebesültek meg egy pokolgép robbanásában. Azt az akciót a Kurdisztáni Szabad Sólymok nevű fegyveres szervezet vállalta.

A CNN Türk televíziós csatorna szerint öngyilkos merénylő követte el a robbantást az üdülővárosban. Kusadasi alkormányzója az NTV magántelevízióban nem zárta ki, hogy kamikáze akciójáról van szó, de a rendőrség még nem zárta le a robbanás körülményeinek kivizsgálását.

Az áldozatok számáról egyébként ellentmondásos jelentések is napvilágot láttak; a televízió előbb öt, majd négy halottról beszélt, a helyi rendőrség három halálos áldozatról és 10 sebesültről számolt be, míg az alkormányzó szerint négyen haltak meg és 14 volt a sebesültek száma. Utóbbi verziót erősíti, hogy azóta a török igazságügyi szakértők megállapították, hogy a merénylet egyik áldozata ír állampolgár, míg értesülések szerint rajta kívül még egy brit és két török állampolgár vesztette életét. A tizennégy sebesült közül hat brit.

A hatóságok nem tudják még, hogy ki és milyen indítékkal követte el a robbantást. Az újabb törökországi merényletre egy héttel azután került sor, hogy Cesme idegenforgalmi központ közelében öten sebesültek meg egy pokolgép robbanásában. Azt az akciót a Kurdisztáni Szabad Sólymok nevű fegyveres szervezet vállalta.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.