2005. május. 31. 11:13 eurohirek.hu Utolsó frissítés: 2005. május. 31. 11:17 Világ

Egységes légi tiltás lesz az EU-ban

Hamarosan egységes ellenőrzési és figyelmeztetési rendszer bevezetését kezdeményezi a légi közlekedésben az Európai Bizottság, miután egy török légitársaság kijátszotta a csupán nemzeti hatáskörű tiltási rendszereket.

A tagországok képviselőiből álló légi közlekedési bizottság szakértői javasolták, hogy egész Európára terjesszék ki a Franciaország, Németország és Hollandia által a török Onur Air légitársasággal szemben bevezetett tiltást.

A török légitársaságot május 12-13-14-én az említett három tagországból biztonsági okokra hivatkozva kitiltották, azonban a tiltást az Onur Air a légitársaság kijátszotta, és nyugodtan repült a számára tiltott területeken keresztül olyan tagországokba, ahonnan nem volt kizárva.

Az eset tapasztalatait értékelve döntött úgy az illetékes bizottság, hogy a lehető legrövidebb időn belül előkészíti az új szabályozást, amely lehetővé teszi majd az egységes európai tiltást a kontinens légterét használó légitársaságok esetében.

A szakértők abban is megállapodtak, hogy figyelmeztető rendszert állítanak fel, így minden tagállam azonnal értesül arról, ha egy légitársaságot kitiltanak valamelyik nemzeti légtérből.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.