2005. május. 28. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 28. 09:27 Világ

Az utolsó felmérések szerint is elutasítóak a franciák

Továbbra is az elutasító voksok fölényét mutatták a francia választópolgárok körében a pénteken este, az európai alkotmányos szerződésről rendezendő franciaországi népszavazás előtt kevesebb mint 48 órával ismertetett legutolsó közvélemény-kutatások.

A TNS Sofres intézet internetes honlapján péntek este közzétett felmérés szerint a választók 51 százaléka kíván nemmel szavazni a referendumon, 49 százalék viszont támogatná az alkotmányos szerződést. A CSA közvélemény-kutató intézetnek a Tribune de Geneve című lap számára készített, szintén pénteken ismertetett felmérése azt mutatta ki, hogy a választópolgárok 52 százaléka kívánja a referendumon elutasítani az alkotmányos szerződést.

A "nem" voksok aránya mindazonáltal három százalékponttal csökkent a CSA előző közvélemény-kutatásához képest. Az Ifop felmérése szerint azonban még ennél is magasabb, 56 százalékos lesz a nemmel szavazók aránya a vasárnapi referendumon. A CSA és a TNS Sofres csütörtökön és pénteken szondázta a közvéleményt, így az eredményekben részben már tükröződhetett annak hatása is, hogy Jacques Chirac francia elnök csütörtök esti tévényilatkozatában ünnepélyesen "igennel" való szavazásra szólította fel honfitársait.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.