2005. május. 28. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 28. 08:46 Világ

Az uniós alkotmány támogatására szólította a franciákat az EB

A vasárnapi népszavazás előtt két nappal az Európai Bizottság még egyszer arra kérte a francia választókat, hogy voksukkal támogassák az Európai Unió alkotmányos szerződését.

Az EU brüsszeli végrehajtó testületének szóvivője – akárcsak Margot Wallström illetékes alelnök – egyúttal üdvözölte, hogy a német parlament felsőháza (a Bundesrat) is jóváhagyta az alkotmányt. Ez azt jelenti, hogy a szerződést immár az uniós lakosság 49 százaléka, összesen 9 ország – köztük Magyarország – fogadta el – tette hozzá. José Manuel Durao Barroso, a testület elnöke és Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az EU-tagállamok kormányfői tanácsának soros elnöke a tervek szerint még vasárnap éjjel közös sajtótájékoztatót tart a francia népszavazás kimenetelének ismeretében – jelentette be a szóvivő.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.