2005. május. 16. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 16. 13:00 Világ

Nem oldódott meg a néma zongorista rejtélye

Április elején találtak rá a brit hatóságok egy öltönyös-nyakkendős fiatalemberre, aki teljesen átázottan didergett Kent grófság egyik falujának tengerpartján. Azóta egyetlen szót sem tudtak kihúzni belőle, csupán annyi derült ki róla, hogy virtuóz zongorista.

Egy helyi szociális munkás a találkozáskor papírt és ceruzát adott az ismeretlennek, hátha felírja rá nevét. A rejtélyes ifjú azonban egy hangversenyzongorát rajzolt le. Amikor beszállították Medway város kórházába és megmutatták neki a kórház kápolnájában lévő zongorát, a fiatalember játszani kezdett és órákon át szenzációsan muzsikált.

Azóta hat hét telt el, a kórházban kezelt titokzatos művész ajkát egyetlen szó sem hagyta el, ellenben a hangszer közelében mindig "életre kelt", sőt, azóta egy művet is komponált, amelyet egy zenetanár "eredetinek" minősített.

A Kent grófságbeli szociális szervek mindent megpróbáltak, hogy kiderítsék az ismeretlen virtuóz személyazonosságát. Mivel azt hitték, hogy esetleg kelet-európai illegális bevándorlóval van dolguk, még lengyel, litván és lett tolmácsot is hívtak hozzá. De nekik sem nyílt meg.

Az őt megtaláló Michael Camp szerint valószínűleg egy mélységes depresszióba esett személyről lehet szó, vagy valami súlyos trauma érhette. Erre utal, hogy a múlt héten egyszer csak sírni kezdett, de akkor sem beszélt. Most abban bíznak ápolói, hogy mégiscsak brit állampolgár. Ezért országos felhívást adtak ki az eltűnt személyek országos szolgálatán keresztül - "hátha valakinek hiányzik."

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.