2005. május. 08. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 08. 18:29 Világ

A Vatikán mondatott le egy jezsuita főszerkesztőt?

A The New York Times szerint vatikáni nyomásra, közvetve Ratzinger kritikáinak hatására miatt mondott le az America című amerikai római katolikus hetilap főszerkesztője. Thomas Reese amerikai jezsuita páter vitás kérdésekben közölt az egyház álláspontját bíráló cikkeket.

Ilyen témák voltak például az azonos neműek házassága, a terhességmegszakítás, vagy az óvszer használatának a tilalma az AIDS elleni küzdelemben. A New Yorkban szerkesztett, jezsuiták által kiadott hetilap mindenféle magyarázat nélkül adott hírt arról, hogy a 60 éves főszerkesztő hét év után június 1-én megválik posztjától.

A főszerkesztőt az utóbbi négy évben szóban és írásban többször is figyelmeztette a Vatikán Hittani Kongregációja, amelynek prefektusa a legutóbbi időkig Joseph Ratzinger német bíboros, a mostani XVI. Benedek volt. A kongregáció korábban már olyan választás elé állította a lapot, hogy menessze a főszerkesztőt vagy cenzúrabizottság fogja vizsgáljni a tartalmát, de a jezsuitákkal folytatott vita után végül mégis engedett. A National Catholic Reporter című független kiadvány szerint a hittételek tiszteletben tartása felett őrködő testület március közepén, vagyis még Ratzinger bíboros pápává választása előtt adott utasítást Reese leváltására.

Utódja a helyettese lesz, aki méltatásában arról írt, hogy Reese megvilágította a vitás témák másik oldalát és hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus hírmagazin az aktuális egyházügyi kérdések intellektuális vitafóruma lett az Egyesült Államokban.

Thomas Reese közleményben mondott köszönetet munkatársainak és az olvasóknak, de nem utalt rá benne, hogy távozását kikényszerítették.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.