2005. április. 24. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 24. 10:34 Világ

Idén is elmarad a Love Parade

Véglegessé vált, hogy idén is elmarad a techno berlini világtalálkozója, a Love Parade, miután a szervezők - elegendő támogató híján - a héten feladták az utolsó reményt is a megrendezésére.

A rendező cég erről szóló közleményében leszögezte: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy jövőre, a labdarúgó vb évében ismét megtartsák a látványos felvonulást.

A Love Parade a maga csúcspontján, 1999-ben másfél milliós ünnepet jelentett Berlin szívében, és amióta másfél évtizeddel ezelőtt sor került az elsőre, Párizsban, Tel Avivban, Mexikóvárosban és San Franciscóban is rendeztek hasonló, a szerelmet dicsőítő parádékat.

Az új évezredben azonban a berlini ünnep egyre inkább kommersz-jellegűvé vált és ezzel párhuzamosan csökkent a vonzóereje. 2000-ben még 1,3 millió vendége volt, de utolsó, 2003-as felvonulásán már csak félmillióan vettek részt, tavaly pedig, ugyancsak pénzügyi okokból, már egyszerűen elmaradt, helyette "Love Week" címszó alatt tíz nap alatt mintegy száz technorendezvényre került sor.

Az idei parádét egy héttel azután fújták le végleg, hogy bezárták a legendás berlini technozeneklubot, az 1991-ben megnyitott Tresort. A klub törzsvendége volt Dr. Motte, a híres német lemezlovas is, akinek a fejéből a Love Parade ötlete kipattant. Az idők változnak: a Tresor helyén irodák létesülnek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.