Dionigi Tettamanzi

A józan tippelőképességet megzavarhatja, hogy a római pápa egyidejűleg és egy személyben Róma püspöke és a katolikus világegyház feje. Ama tény, hogy a pápaság történetében eddig túlnyomórészt rómaiak, Róma-környékbeliek, később olaszok, s hébe-hóba más – 496 óta kivétel nélkül európai – nemzetek fiai kerültek Szent Péter székébe, magától értetődő, hogyha a pápát elsősorban Róma püspökének tekintjük. Ez esetben nincsen semmi csodálkozni való azon sem, hogy bár a bíborosi kollégium 117 pápaválasztója közül ma már csak 20 olasz akad, sokan újabb talján egyházfő megválasztásával számolnak.

A legesélyesebbnek tartott Dionigi Tettamanzi, Milánó 71 éves érseke már öt éves korában pap akart lenni. 1957-ben, 23 éves korában szentelte pappá az a Giovanni Battista Montini, akkori milánói érsek, akiből aztán VI. Pál pápa lett. Lehet, hogy ismét milánói érsek kerül a pápai trónra? Megfigyelték: Tettamanzi külsőre és habitusában XXIII. Jánosra, gondolkodásában II. János Pálra hasonlít, s bár külföldön kevésbé ismerik, Olaszországban gyakran lép fel tévéműsorokban, a lapokban cikkeket jelentet meg, derűs humora hatással van a fiatalokra, egyszóval népszerű. Mérsékelten konzervatív morálteológus, éles hangú bírálója a szerencsejátékoknak – a fogadóirodákban mégis őt tartják a legesélyesebb pápa-jelöltnek. Kompromisszum-ember, az olasz bíborosok többségének szavazatára számíthat.

Az olasz liberális értelmiség első számú kedvencének azonban továbbra is Tettamanzi elődje, Milánó 2002-ben nyugalomba vonult érseke, a most 78 éves liberális katolikus Carlo Maria Martini számít, aki akár az egyházat demokratizálni kívánó reformerek ideális átmeneti pápája is lehet – ha romló egészsége ebben nem gátolja meg. Magának Martininak a favoritja állítólag nem Tettamanzi, hanem a hondurasi bíboros.

A konzervatívok választása – átmeneti olasz pápát feltételezve – a 78 éves konzervatív Angelo Sodano bíborosra, a Vatikán „miniszterelnökére” is eshet, aki II. János Pál bizalmasa volt – de talán éppen az szól ellene, hogy túlságosan is a régi pápához és a vatikáni hivatalokhoz kötődik, egyházkerületet pedig sohasem vezetett.

Ha tényleg olasz pápa jön, esetleges befutók lehetnek még a vatikanológusok szerint Severino Poletto 72 éves torinói érsek, Angelo Scola 63 éves velencei pátriárka, Ennio Antonelli 68 éves firenzei érsek, Tarcisio Bertone 70 éves genovai érsek, Crescencio Sepe 61 éves bíboros, a Vatikánban az evangelizáció hivatalának prefektusa, továbbá a 71 éves Giovanni Battista Re kardinális, a püspökök kongregációjának vezetője.

Joseph Ratzinger © AP

A hely, ahonnan Róma püspöke általában származik, Rómában és környékén van. Ám „Róma és környéke” a mai globalizált egyházban nem csak az egykori pápai állam területét jelenti Közép-Itáliában, nem is csak Olaszországot, hanem egész Európát.

Ezen belül persze főként azon nemzeteket, melyekben a katolikusok lélekszáma (például Olasz-, Lengyel-, Spanyol-, vagy Írországban, Portugáliában, Ausztriában és Belgiumban) többséget tesz ki, vagy legalább – mint Németországban – a népesség felére rúg. Az egyház Európája ma kétségkívül magában foglalja – az 1978-ban, II. János Pál megválasztásakor még azon „kívül” esőnek tekintett – Lengyelországot (ahogy Litvániát, Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Horvátországot, Szlovéniát is). De nem tartoznak hozzá sem az ortodox többségű országok (ahol csupán a római pápa főségét elismerő, Rómával „uniált” görög katolikus egyházak tartoznak a katolicizmus tágabb kebelébe), sem pedig a protestáns többségű – például a skandináv – államok (Svájc, Hollandia) sem. A protestáns-ortodox vegyes lakosságú Lettországról és Észtországról, illetve az anglikán többségű Angliáról nem is beszélve.

A katolicizmus legnagyobb veszteségének azonban ma már Európában nem a reformáció során elpártolt protestánsok, hanem a gyermekkorukban katolikusnak talán megkeresztelt, ám vallásukat nem gyakorló milliók számítanak, például Franciaországban vagy Németországban.

Egyre több európai ország népessége fogy – és e népesség egyre kevesebbet jár templomba. Az Európai Unió alkotmányának preambulumába pedig – tudjuk, a Vatikán valamint néhány katolikus ország erőteljes lobbizása ellenére – nem került be az a kitétel, amely szerint Európa „keresztény kontinens” volna. S ha még csak nem is keresztény, hogy lehetne katolikus?

Egy európai pápa talán nagyobb nyomatékkal harcolhatna az öreg kontinensen vallásukat nem vagy csak formálisan gyakorlók, az elpártoltak, a világi gondolkodásúak, a protestánsok, az ortodoxok, a zsidók, a muszlimok, no és a liberális értelmiség meg-, illetve visszanyeréséért. A kérdés csak az, hogy az új egyházfő ezt szigorral és hódítással, avagy türelem és párbeszéd révén véli megvalósíthatónak.

A már említett olaszokon kívül mostanában a sajtóban a leggyakrabban említett európai pápajelölt kétségtelenül Joseph Ratzinger, az inkvizíció jogutódjának, a Hittani Kongregációnak 78 éves ultrakonzervatív prefektusa, aki a II. Vatikáni Zsinat tanácsadójaként még toleráns liberális volt, s csak az 1968-as „erkölcsi felfordulás” hatására vált, fokozatosan, az egyház legkérlelhetetlenebb doktrína- és erkölcscsőszévé. Egyike azon három pápaválasztó bíborosnak, akiket még VI. Pál nevezett ki. Ellene szólhat merevsége, de két világháború után akár az a tény is, hogy német.

Az összesen hat német pápaválasztó közül mindazonáltal még két bíborost tartanak pápaképesnek. Ők, Walter Kasper, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának 72 éves elnöke, valamint Karl Lehmann 70 éves mainzi érsek, a német püspöki konferencia elnöke – olasz lapértesülések szerint – biztosan nem támogatják Ratzinger aspirációit.

Más európai bíbornokokhoz hasonlóan inkább egy liberálisabb, egyszersmind kompromisszumképesebb pápát választanának. Például a szintén az esélyesek között számon tartott belga Godfried Danneels 71 éves brüsszeli érsek személyében, aki gyakran ad interjúkat a sajtónak flamand, angol, francia és olasz nyelveken olyan témákról, mint hogy a pápáknak idős korukban le kellene mondaniuk, hogy az AIDS ellen ildomos óvszerrel védekezni (az ellenkezője ugyanis gyilkosságban való bűnrészesség lehetne), vagy arról, hogy túlzottnak tartja az egyház centralizmusát és a pápa egyszemélyi hatalmát.

Európai pápa-esélyesnek tartják a hat nyelven beszélő hatvanéves Christoph Schönborn dominikánus szerzetest, bécsi érseket is, aki, ha Ausztria nem törölte volna el a nemesi címeket, akkor most „ Christoph Maria Michael Hugo Damian Peter Adalbert, Schönborn grófja” néven pályázhatna a pápaságra. (Az olasz pápák sorában egészen a huszadik század elejéig hemzsegtek a grófok.) A regensburgi egyetemen Ratzinger tanítványa volt, és szerkesztője az 1995-ös, új katekizmusnak.

A leköszönt párizsi érsek, Jean-Marie Lustiger lengyel zsidó bevándorlók fiaként, mint Aaron Lustiger született 1926-ban. A szüleit elhurcolták, anyja Auschwitzban halt meg, apja túlélő volt. Őt egy orleans-i keresztény család bújtatta, majd 14 évesen katolizált. Pályafutása során Orleans püspöke is volt. A Francia Akadémia tagja. Jó barátjával, Karol Wojtylával lengyelül társalgott, de jiddisül is máig jól beszél. Esetleges megválasztása üzenet lehetne azoknak, akik nem tekintik eltökéltnek a Vatikán szakítását az antijudaista tradíciókkal.

A „szóba jöhetnek még” kategóriában két szláv bíborost is emlegetnek. Egyiküknek a helyzete sem analóg Karol Wojtyláéval 1978-ban. Miroslav Vlk prágai érsek már a határokon belül búsul azon, hogy az Európai Unióban csökken a pápaság befolyása, Lubomyr Husar, Lviv (Lemberg) érseke pedig nem is római, hanem szakállt viselő görög katolikus, az ukrajnai görög katolikus egyház prímása.

Oscar Rodriquez Maradiaga

Ha a pápát nem római püspöknek, hanem elsősorban a globális katolikus egyház fejének tekintjük, talán hallgatni fogunk azokra, akik szerint az új pápának nem okvetlenül kellene – az inga-elv alapján – újra olasznak lennie, sőt, talán ildomos lenne, ha nem is Európából kerülne ki, hanem inkább olyan térségből, ahol a katolicizmus jelentősége nagyobb, és vélhetően a jövőben még nagyobb lesz, mint „Rómában és környékén”.

A Sixtusi Kápolnában is jól tudják, hogy a legtöbb katolikus ma nem Európában, hanem Latin-Amerikában él, s azt is, hogy ha hozzájuk számítjuk az Egyesült Államokbeli 61 millió, valamint a kanadai 13 millió katolikust is, az Újvilágban él a világ pápistáinak éppen a fele.

Latin-Amerika fő papabiléjének Oscar Rodriquez Maradiaga tegucigalpai érseket, a hondurasi püspökkar 62 esztendős elnökét, szalézi szerzetest tekintik, aki spanyol anyanyelvén kívül folyékonyan kommunikál angolul, olaszul, portugálul, franciául és németül. Fizika-, kémia- és zongoratanárként dolgozott Hondurasban, Guatemalában és Salvadorban, mielőtt 1970-ben Németországban pappá szentelték. A latin-amerikai püspöki konferencia elnökének tisztét is betöltő Rodriguez a társadalmi igazságosságot tartja a 21. század első számú kérdésének Latin-Amerikában és az egész világon. „Egy pápa Délről nagyban enyhíthetné az észak-dél konfliktust” – mondta két éve egy interjúban, s azóta sokan azt bizonygatják, hogy ő maga lehet az „a pápa délről”. A latin-amerikai egyház emelkedő csillagának mondják, aki be tudja gyűjteni a közép- és dél-amerikai bíborosok szavazatainak többségét, de más földrészekről is akadnak támogatói.

A világ legnépesebb katolikus országának nagy esélyese a 70 éves Claudio Hummes Sao Paulo-i érsek. A brazíliai Montenegróban született ferences szerzetes, aki Genfben folytatott ökumenikus tanulmányokat, a 70-es években a felszabadítási teológia buzgó művelőjeként még csaknem forradalmárnak számított hazájában; híveit a katonai diktatúra ellen tüzelte, sztrájkokat támogatott, miséin megengedte, hogy gyújtó hangú politikai beszédeket mondjanak. Személyében olyan bíboros kerülhetne a pápai trónra, aki már fiatalon hitet tett szolidaritásáról, ám azóta kinőtte ifjúkori túlhajtásait, s mára a szegények, az őslakók, az utcagyerekek, a hajléktalanok ügyét nem politikai eszközökkel, hanem kizárólag az evangélium alapján képzeli el. Felröppentek róla olyan hírek, hogy nem kíván pápa lenni, őrá saját egyházmegyéjében van szükség – egy esetleges kényszernek azonban bizonyára engedne.

A 68 éves Jorge Mario Bergoglio jezsuita pap és Buenos Aires érseke olasz bevándorlók gyermekeként született Argentínában. “De kérem, a Kúriában meghalnék az unalomtól” – mondta állítólag, amikor nevét a pápaságra való esélyesek között említették. Jezsuita szerzetesből, csakugyan, eddig még sohasem lett pápa.

Dél-amerikai pápaesélyes a 75 éves kolumbiai Darío Castrillón Hoyos is, aki a felszabadítási teológia felforgató évtizedei után nyugalmat tudott teremteni egyházában – amiért a pápa 1996-ban Rómába hívta, és a klérus kongregációjának az élére nevezte ki. Egy évvel később egy lap megvádolta, hogy még kolumbiai püspökként drogcsempészektől fogadott el pénzt, miután egy dgrogbáró az ő tanácsára döntött úgy, hogy kétes eredetű vagyonát szétosztja a szegények között.

A fentieken kívül a 69 éves, Alfonso López Trujillo kolumbiai bíborost, a család pápai tanácsáénak elnökét, volt medellíni érseket, Norberto Rivera Carrera 62 éves mexikóvárosi érseket, Jaime Lucas Ortega y Alamino 66 éves havannai érseket, valamint Geraldo Majella Agnelót , San Salvador de Bahía a 71 éves érsekét, a brazil püspökkar prímását említik még a latin-amerikai papabilék között.

Francis Arinze

Ha nem a számokat, hanem a trendeket nézzük, Afrika az a földrész, ahol II. János Pál uralkodása idején a legdinamikusabban, 151 százalékkal nőtt a katolikusok száma (szemben a világátlag 41 százalékkal); e kontinensen él ma minden nyolcadik katolikus. A katolicizmus afrikai terjedését meggyorsította II. János Pál 1994-ben kiadott rendelete, amely Afrikában bátorította az inkulturációt, megengedvén a katolikus egyház üzenetének „lefordítását” a helyi animista vallásúak „nyelvére”.

Afrikában a katolicizmus (a protestantizmust mellett) a szintén terjedő iszlámmal találja szemben magát. 1978-ban egy afrikai pápaválasztó bíboros volt – ma 11, ám sokak szerint ezen a konklávén még korai egy afrikai pápa megválasztását remélni. Mégis, ha a bíbornokok a konklávén az egyháznak az iszlámhoz való viszonyát, illetve e viszony alakulását tekintenék az elkövetkező évtizedek prioritásának, s ha e mellett szívesen vennének egy fekete bőrével a médián keresztül naponta üzenő egyházfőt, pápává emelhetik a 72 éves nigériai Francis Arinze bíborost, aki animista gyermekkor után 9 éves korában keresztelkedett meg. A Vatikánban húsz éven át vezette az iszlámhoz és más nem keresztény vallásokhoz fűződő viszony alakulásán őrködő kongregációt.

Ibériai pápa?

Ha a konklávénak nem sikerülne döntenie arról, hogy inkább latin-amerikai, avagy inkább európai egyházfő-monarchát válasszon, kompromisszumos megoldás lehet egy spanyol vagy portugál pápa, aki a két térséghez egyaránt kötődik. A legalkalmasabbnak e szerepre elemzők José da Cruz Policarpo 69 éves lisszaboni érseket tartják, a protestánsokkal, a zsidósággal és az iszlámmal folytatott dialógus elkötelezettjét, aki azonban 2000 szeptembere, a Ratzinger bíboros által szignált Dominus Iesus kezdetű, a protestáns egyházakat már nem egyházaknak, hanem csak vallási közösségeknek tituláló enciklika megjelenése után, fínom gyakorlati érzékkel, lazította zsidó és protestáns kapcsolatait. Megválasztása esetén ő lenne a Vatikán történetének első dohányzó pápája.

A konzervatívabb ibériai megoldás a 75 éves spanyol bíboros Julián Herranz Casadónak, az egyházjog kiváló, egyház- és világszerte elismert tudósának pápává emelése lehetne. Herranz annak az Opus Dei katolikus szervezetnek a tagja, amelynek alapítóját, a szintén spanyol Josemaría Escrivát II. János Pál avatta szentté, s aki – Ratzinger, Sodano, valamint II. János Pál személyi titkára, az amerikás lengyel Stanislaw Dziwisz mellett a pápa betegségének utolsó éveiben állítólag az ügyeket vitte a Vatikánban. Ez szól mellette – vagy inkább ellene.

A legnépesebb kontinens a katolicizmus – és általában a kereszténység – kudarcának földrésze. A Fülöp-szigetek kivételével a katolicizmus Ázsia egyetlen országában sem többségi vallás; részarányuk India népességén belül 1,6 százalékos, Kínában még kisebb. E kontinensről feltételezhetően csak akkor választanak pápát, ha a konklávé tudatosan amellett dönt, hogy a pápa a katolikusok által még meghódítatlan földrészről származzon, vagy ha Európa, Amerika és Afrika jelöltjeinek harcából nevető negyedik földrészként kerülne ki. A kontinens legpápaképesebbjének Ivan Días-t, Mumbai (Bombay) érsekét tartják. A másik esetleges ázsiai papabile Jaime Sin 76 éves manilai érseket lett volna – a harmadik filipinó ezen a poszton spanyol, amerikai és ír püspökök után –, ám ő romló egészsége miatt, a mexikói Alfonso Antonio Suarez Riverához hasonlóan, már a konklávén sem tud részt venni.

Erős pápa? Átmeneti pápa?

Hírmagyarázók azt sulykolják az olvasók fejébe, hogy a 65 évesnél fiatalabb pápák megválasztása nem valószínű, mert II. János Pál 26 éves pápasága után a bíborosok inkább átmeneti pápát választanának. A Vatikánban azonban úgy vélik, e megfontolásnál nagyobb súllyal esik latba a Szentlélek munkálkodása, amely nemcsak az új pápa kiválasztásában segíti majd a bíborosokat, de azt is meghatározza, mennyi ideig ül majd az új pápa a trónján.

A pápa neve

Bárki lesz is a pápa, valószínűleg már eldöntötte, hogy milyen nevet vesz fel megválasztásakor. Ez lehet III. János Pál, XXIV. János, VII. Pál, XIII. Piusz, XVI. Benedek, XIV. Leó, és így tovább – de felvehet az új egyházfő bármely, a pápaság történetében addig elő nem forduló nevet is – a Jézus és a Péter kivételével. II. János Pál például az elődjéről, I. János Pálról nevezte el magát, I. János Pál két elődjéről, XXIII. Jánosról és VI. Pálról. XXIII. János azonban azért vette föl a János nevet, mert az édesapját így hívták.

Gerlóczy Ferenc