2005. április. 04. 09:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. április. 04. 09:20 Világ

Heves harcok Szaúd-Arábiában

A szaúdi biztonsági erők három feltételezett terroristát öltek meg vasárnap az ország északi részében. További húsz ember megsebesült a támadásban.

A helyi kormányzó, Faisal bin Bandar bin Abdul-Aziz herceg az Al-ikbarijah tévéállomásnak elmondta, a Rijádtól 180 kilométerre északnyugatra található városban a katonák megrohamozták a házat, amelybe a feltételezhetően al-Kaida terrorszervezet támogatói barikádozták el magukat.

A Reuters információi szerint a vasárnap reggel kezdődött incidensben biztonsági és kórházi források szerint a 24 órán át tartó összetűzésben legalább három milicista és egy szaúdi biztonsági tiszt vesztette életét, s legalább húszan megsebesültek. A fegyvereseket hivatalosan terroristának minősítették.

„Felszólították őket a megadásra, ám ők nem mutattak hajlandóságot az együttműködésre” – nyilatkozta a herceg, aki szintén terroristaként említette a milicistákat, ám nem utalt rá, hogy melyik terrorszervezethez tartoznának.

A szaúdi belügyminisztérium egyik hivatalnoka nyilatkoztában elmondta, nem tudnak róla, hogy a támadásban a biztonsági erők emberveszteséget szenvedtek volna. A közel-keleti államban az utóbbi időben megsokasodtak az erőszakos fegyveres incidensek, ezeket általában az al-Kaida hálózat támogatói követik el. Célpontjaik leggyakrabban nyugati országok lakói, illetve a biztonsági erők tagjai.

Szemtanúk elmondták, legalább három embert húztak ki a házból vasárnap reggel, azonban nem derült ki egyértelműen, hogy halottakról, vagy sebesültekről van szó. Egy belügyminisztériumi forrás szerint a milicisták kézigránátokat is bevetettek az incidens során, amelyek komoly károkat okoztak a bizotnsági erők járműveiben. Fültanúk szerint még hétfő reggel is lövöldözést lehetett hallani az ar-Rasz szomszédságába fekvő helyszín felől.

A hivatalos adatok szerint a fegyveres erők 39 tagja és legalább 90 civil esett áldozatául a milicisták támadásainak az elmúlt két évben, a fegyveres összetűzések által okozott anyagi kár pedig legalább 270 millió amerikai dollárra rúg. Ugyanezen idő alatt a rendőrség emberei több mint 90 milicistát öltek meg.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.