2005. március. 15. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 15. 13:32 Világ

A Frisk-ügy miatt sztrájkba léphetnek a bírók

Az is elképzelhető, hogy a közeljövőben sztrájkba lépnek az Európai Labdarúgó Szövetség keretéhez tartozó bírók, akik mélységesen felháborodtak azon, hogy az őt és családját ért halálos fenyegetések miatt Anders Frisk játékvezető kénytelen volt bejelenteni: befejezi pályafutását.

"Nem ülhetünk ölbe tett kézzel" - mondta a Bildnek adott interjújában Volker Roth, az UEFA játékvezetői bizottságának német elnöke. "Eddig soha nem látott mértékben összefogunk és kifejezzük együttérzésünket. Általánosságban nem vagyok híve a munkabeszüntetésnek, de ezt is fontolóra vesszük."

Roth hozzátette: a bírók - csakúgy mint a játékosok és edzők - olykor hibáznak, de ez nem ok arra, hogy ócsárolják vagy megfenyegessék őket. "Néha millimétereken múló döntéseket kell meghozniuk a játékvezetőknek, olyan helyzetekben kell azonnal határozniuk, amelyeket videóról visszanézve is csak harmadjára lehet eldönteni" - jegyezte meg a szakember.

A 42 éves svéd Frisk legutóbb az FC Barcelona-Chelsea Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzése után került a támadások kereszttüzébe: Jose Mourinho, a 2-1-es vereséget szenvedő szigetországiak trénere azt állította, hogy kollégája, Frank Rijkaard a szünetben beszélt vele az öltözőben, és számon kérte rajta az angolok vezető gólját. A londoni klub - amely végül 5-4-es összesítéssel továbbjutott - Didier Drogba kiállítását is nehezményezte.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.