2005. február. 17. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 17. 11:41 Világ

Még nincs gyanúsítottja a horgosi családirtásnak

A magyar rendőrség kétséget kizáróan megállapította, hogy a horgosi gyilkosságnál használt töltény nem Magyarország területéről származik. A belgrádi sajtó szerint egyelőre nincs gyanúsítottja a horgosi hatos gyilkosságnak.

A Blic című belgrádi napilap csütörtökön megerősíti az MTI szerdai információit, miszerint a kikindai rendőrség feljelentést tett a bűntényről, amelyet a helyszínelésről készített jegyzőkönyvvel együtt továbbítottak a maffiaügyekkel foglalkozó különleges rendeltetésű belgrádi törvényszék ügyészségének.

A lap úgy tudja, hogy az alig több mint féloldalas feljelentés - amelyre több mint két hetet kellett várni - ismeretlen tettes ellen szól. A feljelentés tárgya "gyilkosság és súlyos rablás halálos kimenetellel". Eszerint a rendőrség egyelőre konkrétan senkit se gyanúsít, noha a belgrádi sajtó már egy hete megírta, hogy a szerb hatóságok egy magyarországi üzletembert gyanúsítanak a bérgyilkosság megszervezésével, és a magyar rendőrség január 22-én 22 óra körül már ki is hallgatta az illetőt.

Berta László, a magyar Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatója rövid nyilatkozatot adott a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak. Közölte, hogy a szerb rendőrség továbbított a magyar rendőrségnek egy 7,65-ös kaliberű töltényhüvelyt, amelyet a horgosi bűntény színhelyén találtak, abban a házban, ahol a fiatal családfő, Szalma Nándor lakott feleségével és két gyerekével. A töltényhüvelyt azonnal megvizsgálták.

A fegyver nem Magyarországról származik

"Kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy a töltény nem Magyarország területéről származik. Ez kiderült a szériaszámból. Amúgy minálunk (Magyarországon) nem használnak 7,65-ös kaliberű fegyvert. Sose volt használatban bűnözők leszámolásában, sem pedig fosztogatásokban vagy más bűncselekményekben" - mondja Berta. A bűnügyi főigazgató szerint Szalma Nándor tevékenységéről annyit sikerült megállapítani, hogy almával kereskedett, s emiatt bejegyzett cége volt Szegeden. A családból senkinek sem volt bankszámlája Magyarországon. A Szalma Nándorról rendelkezésre álló összes adatot a magyar rendőrség már továbbította a szerb hatóságoknak.

Nincs hasonlóság a Marinko-üggyel

Berta semmilyen hasonlóságot nem lát a horgosi bűntény és a Magda Marinko által elkövetett bűncselekmények között. A "magyarok szerint" - írja a lap - a két eset között sem a kivégzés módjában, sem a használt fegyvert, sem pedig az áldozatok testén talált sebeket illetően nincs összefüggés. Belgrádi bűnügyi szakértők véleményével ellentétben az orosz vagy az ukrán maffia "keze munkáját" sem vélik felfedezni a bűntényben.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.