2005. január. 22. 10:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. január. 22. 10:30 Világ

Maradona golyóra hízott Kubában

Diego Maradona, az argentin futball-zseni ismét hallatott magáról. Ezúttal nem kábítószer problémái, hanem elhízása miatt került a hírekbe.

Maradona már nem csak a kokainnal,
hanem a kilókkal is küzd
© AP
Dundiego miközben a La Pradera egészségfarmon próbálkozott kokainról való leszokással, rettenetesen meghízott. Argentína Havannai nagykövete, Raul Taleb, miután meglátogatta a labdával nem csak barátságot, hanem egyre inkább rokonságot is mutató sztárt, a Reutersnek nyilatkozott: “Diego a javulás útján van, s remélem, hogy meg is marad ezen az ösvényen. Igen örömteli az a momentum, hogy hajlandó dolgozni.” A most 44 éves Maradona azt tervezi, hogy februárban Argentínába utazik lányai meglátogatására, s fogyókúrája megkezdésére. A cselek királya ugyanis, bár nehéz elképzelni, annyira meghízott, hogy az már a járásban is akadályozza.

A La Pradera egészségfarmon a kábítórszer-függőségtől való megszabadítására indított kezelés immár 2000 óta tart kisebb megszakításokkal. Egy nagy visszaesése volt csupán, amit jelzett, hogy tavaly márciusban Buenos Airesben rosszul lett és szív- valamint légzési problémákkal került az intenzív osztályra. A család ezután hatósági úton beutaltatta egy pszichiátriai klinikára, de egy bíró szeptemberben megengedte, hogy visszatérjen Kubába gyógykezelésre.

Karácsonyra a sztár egy hónapos szabadságot kapott az orvosoktól, amit egy Görögországi üzleti útra is felhasznált. Raul Taleb szerint ez az utazás igen jót tett Maradonának, olyannyira feldobta, hogy kész volt folytatni a drogkezelést, de természetesen nem egy hatóságilag kijelölt pszichiátriai klinikán. “A La Pradera ugyanis sokkal barátságosabb és lélekemelőbb hely, mint egy kórház. Ez az a hely, ahol ő elszánt arra, hogy meggyógyuljon” – jelentette ki Taleb.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.