2005. január. 06. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 06. 16:45 Világ

Betiltották Srí Lankán az örökbefogadást

Srí Lanka egyelőre betiltja a pusztító szökőár következtében árvaságra jutott gyermekek örökbefogadását, miután gyerekrablásokról szóló - meg nem erősített - jelentéseket kapott - közölte a kormány csütörtökön.

Az ENSZ hangot adott afölötti aggodalmának, hogy bűnbandák a katasztrófa következtében árvaságra jutott vagy szüleitől elszakított gyermekeket rabolhatnak el, Ázsia különböző országaiba rabszolgának adva el őket, ám konkrét esetre nem derült fény. "A végleges megoldás megtalálásáig illegális a gyermekek adoptálása" - közölte Managala Samaraweera kormányszóvivő.

Még Srí Lanka-iak sem fogadhatnak örökbe gyerekeket, a rokonok is csak kormányzati engedéllyel tehetik azt - mondta. Hozzátette: akik állami hozzájárulás nélkül már örökbe fogadtak gyerekeket, azoknak értesíteniük kell a gyermekvédelmi hatóságokat, és át kell adniuk a gyerekeket.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.