2004. december. 17. 08:11 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 17. 08:18 Világ

Az EU jövő októberben ül le Törökországgal

A holland kormányfő elmondta: a tárgyalások végcélja a teljes jogú török csatlakozás, nincs szó köztes státusról.

Megállapodtak az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtök este Brüsszelben, hogy 2005. október 3-án kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat
Törökországgal - jelentette be Jan Peter Balkenende holland kormányfő a csúcstalálkozó helyszínén. Hozzátette, hogy a döntés pénteken válik hivatalossá, amikor véglegesítik a a csúcsértekezletet nyitó vacsorán született
megállapodást. 

A csatlakozással kapcsolatos összes feltételről - így Ciprus elismerésének kérdéséről - mindazonáltal a tagállamok vezetői még nem egyeztek meg, a vitát folytatják. Abban ugyanakkor egyetértés van, hogy a tárgyalások nyitott végűek, tehát befejezésük attól függ, hogyan halad Ankara a reformok útján. Eldöntötték azt is, hogy a tárgyalások végcélja a teljes jogú török csatlakozás. Nincs tehát szó köztes státusról - derült ki Balkenendének a vacsora után tartott sajtótájékoztatójából. 

A holland kormányfő az EU soros elnökségének nevében elégedettségét fejezte ki, hogy sikerült megállapodni a legfontosabb kérdésekben. Leszögezte, hogy a tárgyalások megnyitásáról az Európai Bizottság kedvező októberi beszámolója alapján hoztak döntést. José Manuel Durao Barroso, a brüsszeli bizottság elnöke
üdvözölte, hogy a tagállamok vezetői "úgy döntöttek, kinyitják az ajtót Törökország előtt". Hangoztatta annak fontosságát, hogy a kormányfők pontos dátumról határoztak, és jelezték, hogy a tagság a cél.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.