2004. december. 16. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 16. 11:21 Világ

Juscsenko a hatalmon lévőket vádolja gyilkossági kísérlettel

Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt szerint a kijevi kormány áll az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet mögött. Az előkerült bizonyítékok miatt az ügyészségnek újra kell indítania a már lezárt eljárást.

A súlyos dioxinmérgezést szenvedett politikus ezt a News című osztrák hírmagazin csütörtöki számában megjelent interjújában jelentette ki.

Juscsenko ebben úgy fogalmazott: "Ez a kormány műve volt, azoké az embereké, akik még hatalmon vannak Ukrajnában. A választási kampányban akartak meggyilkolni, hogy megsemmisítsék az ellenzék vezetőjét. Ez politikai okokból elkövetett gyilkossági kísérlet volt."

Juscsenko elmondta, hogy megbetegedése előtt az ukrán titkosszolgálat vezetőivel vacsorázott együtt. Nem akarta a találkozót, ám azt mondták neki, rendkívül fontos, hogy a titkosszolgálat semleges magatartást tanúsítson a kampányban, ezért elment az összejövetelre. Néhány órával a vacsora után kezdte magát rosszul érezni, fájt a feje és a gyomra is.

Viszonylag hamar tisztázódott, hogy valami nincs rendjén, de hiányoztak a bizonyítékok. Az ügyészség vizsgálatot is indított, ám lezárta az eljárást.

Most viszont megvan a bizonyíték, így az ügyet újra kell vizsgálni.

Juscsenko szerint jobb lenne, ha a vizsgálatokat a december 26-án tartandó, megismételt elnökválasztási forduló után folytatnák le, hogy a választókat ne befolyásolja - akár negatívan, akár pozitívan - az ügy.

A politikus szerint a választások után a világ egy új Ukrajnát láthat majd, amely optimista lesz, mentes lesz a korrupciótól és a bűnözéssel való összefonódástól. "Többé nem kétséges, hogy Ukrajna Európa részét képezi.

Ukrajna nem csak földrajzi, hanem ideológiai értelemben is közelebb áll Európához, mint Moszkvához" - szögezte le.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.