2004. december. 07. 13:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. december. 07. 13:04 Világ

Nyolc tárcát kér az RMDSZ Nastasétől

"Mint a pókerben, úgy emeli a tétet a kormányalakítási tárgyaláson a Román Humanista Párt (PUR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)" – írja mai számában a Romania Libera bukaresti napilap.

Az ellenzéki napilap információi szerint a magyar párt egy miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett nyolc tárcát kért, továbbá egy-egy államtitkári bársonyszéket minden minisztériumban.

A lap úgy tudja, hogy az RMDSZ többek között a közlekedési, az egészségügyi, a turisztikai és az EU-csatlakozási tárcát kérte, továbbá magyar prefektust Kovászna megye és magyar alprefektust Kolozs megye élére. A szövetség követelésként fogalmazta meg a kisebbségi törvényt, amely önrendelkezést biztosítana Hargita, Kovászna és Maros megyéknek.

AZ RMDSZ-hez hasonlóan a PUR is bekeményített. A kormányfő-helyettesség mellett négy fontos tárcát, az ipari-kereskedelmit, az igazságügyit, a kisvállalkozásokét és a mezőgazdaságira tartanak igényt. Mivel "ez a párt sem hagyhatja alább az RMDSZ-nél", szintén államtitkárokat követel minden minisztériumban - állítja az ellenzéki lap.

Adrian Nastase dühösen állt fel a tárgyalóasztaltól, ha enged a követeléseknek nem  tarthatja be a legtöbb 15 tárcából álló kormányra tett ígéretét, mert a jelenlegi helyzetben egyszerűen nem maradnak funkciók a Szociáldemokrata Pártnak.

Nastase még várna a pozíciók elosztásával

A kormányposztok elosztásával kapcsolatban tegnap Nastase hangsúlyozta, hogy először a kormányprogramnak kell megszületnie. A Rompres hírügynökség Nastase személyes véleményeként idézte, miszerint a majdani koalíció mindhárom pártjának miniszterelnök-helyettesi szinten is képviseltetnie kellene magát a kormányban, ezáltal nem a kormányon kívül, hanem azon belül folyna a koalíciós egyeztetés.

Nastase szerint az új román kormány december 30-ig megszülethet. Csakhogy december 12-én még meg kell tartani az államfőválasztás második fordulóját, amelyben Nastase és Traian Basescu, a liberális-demokrata szövetség jelöltje mérkőzik meg egymással. A befutó jelölt lesz az, aki az ország új államelnökeként kormányalakítási megbízást ad majd egy politikusnak. Markó hétfőn elmondta: az RMDSZ arra biztatja híveit, hogy a második fordulóban Nastaséra adják szavazatukat.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.