2004. november. 12. 10:34 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Moore a Fahrenheit 9/11 folytatására készül

Világszerte nagy vihart kavaró filmjének, a Fahrenheit 9/11-nek folytatására készül Michael Moore, az amerikai mozi fenegyereke. Mint a Hollywood Daily Variety című amerikai magazin írta, Moore már meg is állapodott Harvey Weinsteinnel, a Miramax stúdió alapítójával.

Moore rögtön szeretne nekilátni a George W. Bush amerikai elnök gyanús üzelmeit pellengérre állító filmpamflet újabb epizódjának, amely a tervek szerint három év múlva kerülne a mozikba.



Kifejtette: nevelni kell az amerikai népet, amely - annak ellenére, hogy figyelmeztette George W. Bush második elnökségének veszélyeire - 51 százalékban a republikánis elnökre szavazott, és nem John Kerry demokrata párti jelöltre.



"Az amerikaiak 51 százaléka információhiányban szenvedett, ezért fel akarom őket világosítani. Nem mondták meg nekik az igazságot. Mivel a kommunikációs szektorban dolgozunk, most rajtunk a sor" - mondta a rendező.



A Fahrenheit 9/11 azzal vádolja Bush elnököt, hogy hazudott az iraki háború valódi okaival kapcsolatban, és ellenséget tévesztett Szaddám Huszein elleni támadásával. A film májusban Cannes-ban elnyerte az Aranypálmát és nagy sikert aratott az egész világon.



Moore közben egy másik dokumentumfilmre is készül Sicko címmel, amely az amerikai egészségügyi rendszer hiányosságait teregeti ki. (MTI)
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.