2004. szeptember. 07. 08:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Róma: százezres megemlékezés a beszlani mészárlásról

Több mint százezer ember fejezte ki felháborodását hétfőn este Rómában az észak-oszétiai Beszlanban a múlt héten történt véres túszdráma miatt. A csendes felvonulás élén politikusok haladtak, egy transzparens pedig azt hirdette, hogy "Róma a beszlani gyermekek mellett" áll.

A felvonulás résztvevői az éj leszálltával lepték el az olasz főváros történelmi városközpontját. A menet élén politikusok haladtak, egy transzparens pedig azt hirdette, hogy "Róma a beszlani gyermekek mellett" áll - utalva a beszlani iskolában lezajlott túszdráma nagy számú gyermekáldozatára.



A Walter Veltroni római polgármester által kezdeményezett felvonulás résztvevői méltóságteljesen, csendben, kezükben gyertyával ballagtak végig a római utcákon. A megmozduláshoz a jobb- és baloldali pártok, számos szakszervezet és a polgári védelem tagjai is csatlakoztak.



A római polgármesteri hivatal 150 ezerre becsülte a résztvevők létszámát.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.